Kapcsolat

Gaming

2021-ben mobilokra is megérkezik a játék, amire még Michael Bay is büszke lenne

Robbanások… robbanások mindenhol.

blank

blank

A rutinos játékosok minden bizonnyal csípőből vágták rá a választ a kérdésre, ami a cím kapcsán felmerülhetett: ha a robbanások rendezője büszke lenne egy játékra, akkor az a Just Cause lenne. És bizony nem tévednek, a Square Enix 2021-ben valóban mobilokra költözteti a szériát, melyet akár Michael Bay (Transformers) nevével is fémjelezhetnének (bár köze nincs hozzá semmilyen szinten). És ugyan az előzetes alapján Rico Rodriguez mogorva egysorosait és akcentusát most kénytelenek leszünk mellőzni, robbanásokból valóban nem lesz hiány.

Az új felvonás a rendkívül fantáziadús Just Cause: Mobile címet viseli, és a 2006-ban útjára indult, immáron negyedik részén is túllévő, mostanra kicsit talán megfáradt sorozat univerzumának bővítését is kitűzte céljául. Ezúttal, mint mondtuk Rico kimarad a képből, helyette az Agency titkos Firebrand programjának egyik ügynökét alakítjuk majd – a csúnyabácsik pedig a Darkwater zsoldosai lesznek.

A kampány mellett 10 játékost összeeresztő kompetitív és 4 fős kooperatív multiplayer játékmódoknak is örvendhetünk, de ha ez nem lenne elég, akkor a challenge játékmód is rendelkezésünkre áll majd. Ez utóbbiban három kategóriában (Destruction, Race, Wingsuit) gyűjtögethetjük a pontokat, hogy felküzdjük magunkat a ranglétra csúcsára.

A Just Cause: Mobile a tervek szerint valamikor 2021 folyamán jelenhet meg mobilokra, iOS és Android operációs rendszerekre, Michael Bay helyett free-to-play üzleti modellel megtámogatva. Hogy az ezzel járó, elkerülhetetlen mikrotranzakciók során mire verhetünk el aránytalanul sok pénzt, az egyelőre rejtély, csak titkon merünk reménykedni benne, hogy nem csap át pay-to-win formába, ahogy az sajnos nem ritkán előfordul.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak