Kapcsolat

Sorozat

A Netflix egy újabb népszerű fantasy videójátékot tervez a kisképernyőre ültetni

A kaliforniaiak szerint még a Vajáknál is nagyobbat szólna.

blank

blank

A videojátékok szinte már megjelenésük óta kéz a kézben járnak a filmiparral, ennek ellenére – sajnálatos módon – a mai napig csak nagy ritkán készül egy-egy értékelhető adaptáció. Elég csak a Michael Fassbender (X-Men) főszereplésével készült Assassin’s Creedre, az Angelina Jolie (Demóna, Mr. és Mrs Smith) vagy az Alicia Vikander-féle (Ex Machina) Tomb Raiderökre gondolni, az olyan “klasszikusokról”, mint a legendás Dungeon Sieg alapján készült A király nevében filmek már nem is beszélve. Ez persze még nem jelenti azt, hogy nincsenek kivételek, a Sonic, a sündisznó és a Pokémon – Pikachu, a detektív például igen jól muzsikáltak mind a kritikusoknál, mind pedig a jegypénztáraknál, valamint újonnan a kaliforniai médiaszolgáltató és produkciós cég, a Netflix is hatalmas potenciált lát a zsánerben: bár az elképesztően népszerű Vaják szériát inkább a lengyel író, Andrzej Sapkowski műveire alapozták, mintsem a CD Projekt Red 2007-2015 között megjelent videójátékos trilógiájára, a sikerhez mindenképpen hathatós köze volt Ríviai Geralt PC-n, Xboxon, PlayStation-ön, illetve immáron Nintendo Switchen is elérhető kalandjainak.

Ugyanakkor egyre inkább úgy tűnik, a Netflixnek szánt szándéka bebizonyítani, hogy a videójátékos formula igenis működhet, és már be is jelentettek három Assassin’s Creedet, köztük egy élőszereplős és egy animációs szériát, valamint egy animét. Továbbá a platformra érkezhet a The Division és a Beyond God & Evil film és animáció, közvetlenül a Resident Evilök egész armadája mellé, de mi több, már egy Cyberpunk 2077 projektről is pletykálnak. A felsorolásnak azonban itt még koránt sincs vége, ugyanis a legfrissebb pletykák szerint a cég most a Bethesda Softworks népszerű játékából, a The Elder Scrollsból is sorozatot tervez.

A hírről elsőként az ilyen ügyekben általában hitelesnek mondható Daniel Richtman számolt be, ráadásul állítása szerint a Netflix még a Vajáknál is nagyobb potenciált lát a Bethesda alapanyagában. A magunk részéről ezzel tudnánk vitázni, és bár imádjuk a The Elder Scrolls-t, azért nagyon messze van attól, amit a The Witcher képvisel, legyen szó videójátékos vagy papíralapú formájáról.

Nem a The Elder Scrolls lenne egyébként a Bethesda Softworks első videojátékból készült mozgóképes adaptációja, év elején érkezett ugyanis a bejelentés, hogy a Westworld alkotói, Jonathan Nolan és Lisa Joy sorozatot készít a Fallout alapján is, amely az Amazon Primeon fog debütálni valamikor a jövőben.

Ünnepi nyereményjáték: nyerj egy dobozos Cyberpunk 2077-et az általad választott platformra

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak