Kapcsolat

Tech

A Sony egy oly technológiát szeretne tető alá hozni, ami a játékosok képességeihez lőné be a játékok nehézségi szintjét

Kis lépés az emberiségnek, nagy lépés a gamereknek.

blank

blank

Hol is lenne most a világ a nagy újítók nélkül? Alighanem sokan feltették már maguknak ezt a kérdést, és sokféleképpen meg is válaszolták. Valami ilyesmin filozofálhattak a Sony vezetői is, mikor egy olyan technológia kifejlesztésére határozták el magukat, mely még élvezetesebbé teheti a videójátékokat. A japánok nemrég beadott szabadalmi kérelme szerint az újítás a játékosok képességeihez, egyszersmind tudásához igazítaná jövőbeni játékaik nehézségi szintjét, amivel mindenki a saját ”erőnlétének” megfelelően vethetné bele magát a kalandokba.

A koncepció középpontjában a már jól ismert mesterséges intelligencia áll, amely a jelentéktelenebb ellenfelekkel vívott küzdelem során elemezné a felhasználók képességeit (felülírva a fejlesztők által alkalmazott alapértelmezett beállításokat), az eredmény alapján pedig belőné a szívósabb ellenfelek viselkedését és nehézségi fokát. Magyarán szólva, ha gyengén muzsikálunk, akkor könnyebb harcok várnának ránk, ha viszont tökélyre fejlesztjük az adott cím megkövetelte skilljeinket, a dicsőséghez már korántsem olyan sima út vezetne.

Mindezt persze nem lenne kötelező alkalmazni, a játékosok ugyanúgy dönthetnének a hagyományos formátumnál, azaz kiválasztják a játékba integrált fokozatok egyikét. A Sony ettől függetlenül bízik a technológia sikerében, hiszen nemcsak izgalmasabbak lehetnek a játékok, hanem újrázásra is okot adhatnának. Persze mivel még csak egy szabadalomról van szó, rengeteg kérdés van, a magunk részéről viszont reménykedünk benne, hogy belátható időn belül alakot ölt ez a képzet, ami határozott előrelépés lenne videójátékos fronton.


Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak