Kapcsolat

Film

A Sony Keanu Reeves-t szemelte ki Kraven, a Vadász szerepére

Mi örülnénk neki.

blank

blank

Nem is kérdés, hogy a Bosszúállók: Végjátékkal lezárult Marvel-féle mozgóképes történetfolyam igencsak bődületes fordulatot vett-e, elég csak a Pókember 3 megnyíló pókverzumára, vagy éppenséggel a készülő Doctor Strange in the Multiverse of Madness-re gondolni. És persze ott van az őrület előljárójaként debütált WandaVision is, ami hivatalosan is megtette az első lépést egy kiterjesztett filmes univerzum felé. A látottak, illetve az előzetes információk alapján az pedig már a lehető legvisszafogottabb törekvésként említhető, hogy a Marvel Studios és a Sony szeretné összeszerelmesíteni univerzumaikat, megkezdve a sort a Jared Leto (Suicide Squad) főszereplésével érkező Morbiusszal. Az élő vámpír után természetesen sorra jönnének a többiek is, mint például Tom Hardy (Mad Max: A harag útja, A visszatérő) Venomja, az Olivia Wilde (Éretlenségi) rendezésében készülő Póknő, na meg a régóta parkolópályán lévő Kraven, a vadász film címszereplője is.

Az utóbbi az elmúlt évek során nem egyszer került szóba: először a 2014-es A csodálatos Pókember 2 folytatásában szerették volna bemutatni, de miután az Andrew Garfield-féle hálószövő két film után kaszát kapott, az ötlet kútba esett. Később 2017-ben hallhattunk róla viszont, amikor is a médiakonglomerátum a Venom mellett egy Silver & Black című szuperhősös produkciót is felvett tervei közé Silver Sable és Fekete Macska főszereplésével, miben Kraven szintén feltűnt volna – valamint Ryan Coogler, a Fekete Párduc direktora is szemet vetett rá, aki azt szerette volna, hogy a vadász legyen filmje főgonosza, azonban az elképzelés jogi okokból nem valósulhatott meg. Nem sokkal azután már egy Kraven spin-off moziról beszéltek, aminek ráadásul a forgatókönyvírója is megvolt Richard Wenk személyében, de aztán az a produkció is a feledésbe merült. Persze ez nem jelenti azt, hogy nincsenek további tervek Kravennel kapcsolatban, a dolgok jelenlegi állása szerint ugyanis a karakter egy önálló filmben debütál majd, amelyet J.C. Chandor (Határok menténKrízispont) fog rendezni, később pedig a tervezett Sinister Six-ben bukkanhat fel újfent. Továbbá az is benne volt a pakliban, hogy első feltűnése a Tom Holland-féle Pókember 3 keretében lesz. A stúdiók terveit és a moziverzum irányvonalát elnézve ez még nem is volt elképzelhetetlen, annak függvényében viszont, hogy rengeteg pókverzumbeli karakter csődül össze benne, jelentőséggel bíró új karaktereket már aligha bírna el a produkció. Ráadásul még a megfelelő színészt sem sikerült megtalálniuk a szerephez.

Tavaly Joel Kinnaman (Suicide SquadRobotzsaru) neve röppent fel, mint esélyes vadász, újonnan azonban már egy másik színészről szólnak a hírek, akit a Sony nemcsak hogy kiszemelt, de fel is kereste: ő pedig nem más, mint az összetéveszthetetlen Keanu Reeves (Jonh Wick, Mátrix, Cyberpunk 2077). A megkeresés tárgya természetesen a J.C. Chandor vezényelte produktumra szól, a tárgyalás végkimenetele azonban nem ismert / a feleknek nem sikerült dűlőre jutniuk – hogy mely opció fedi le az igazságot, az jelenleg nem tudható. Amennyiben létrejön a megállapodás, nem ez lenne Reeves első képregényfilmes szereplése, ő alakította ugyanis a DC-féle Constantine – A démonvadász címszereplőjét a 2005-ös filmadaptációban. Neve továbbá ugyanezen szerep DCEU-s újrázása révén is szóba jött, hivatalos megerősítés azonban nem történt ez esetben. Mi a magunk részéről örülnénk Reevesnek mind Kraven, mind pedig Constantineként, főleg ha az előbbi esetében ténylegesen is a rebesgetett Kraven: utolsó vadászat című képregényes eredettörténet kerülne megfilmesítésre, ami egy nagybetűs önismereti drámatörténet – és nem mellesleg Chandor épp az ilyennemű produkciók mestereként van számontartva.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!





Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak