Kapcsolat

Gaming

A The Witcher 3 még 5 év távlatából is egy valóságos kincsesbánya, tele dollárral, euróval, no meg orennel

Ríviai Geralt utolsó kalandjának köszönhetően a lengyel cég bevételei mérsékelten ugyan, de megint növekedést produkáltak az idei év harmadik negyedévében.

blank

blank

Immáron öt éve annak, hogy a The Witcher 3: Wild Hunt velünk van, a program népszerűsége ugyanakkor azóta is töretlen, már-már a GTA-val vetekszik. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy még most is szép számmal viszik a játékot és a hozzá tartozó kiegészítőket. Legalábbis erről árulkodik a varsói székhelyű vállalat július 1-jei és szeptember 30-ai időszakot lefedő pénzügyi jelentése, amely már csak a Ríviai Geralt kalandjait illetően is növekedést mutat a tavalyi év ugyanezen időszakához mérten. Az IP (a kártyázgatós Gwent, a Thronebreaker: The Witcher Tales és persze a The Witcher első két részének támogatásával) 13 százalékkal tudott rálicitálni az egy évvel ezelőttiekre, és bár ez csak töredékét teszi ki annak az összbevételi plusznak (ez 57 százalék), amire a CD Projekt Red újonnan szert tudott tenni, ez mégis elképesztő egy ennyi idős játéktól. A maradék 44 százalék javarészét természetesen a Cyberpunk 2077 nevéhez fűződik, ami már az előrendelői státuszban is képes volt alaposan felpörgetni a bankszámlán megforduló számokat.

És még hátra van az utóbbi december 10-ei megjelenése is, ami még tovább fogja növelni a bevételt. Ez egyrészt köszönhető annak, hogy a fejlesztők 55 országban és 34 nyelven tervezik népszerűsíteni a Cyberpunk 2077-et, nem mellesleg pedig a marketingkampány csúcspontja is hátra van, amit december elején terveznek elindítani.


Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak