Kapcsolat

Másvilág

A való életben is elkészítették a macoront, azt a kék sütikét(?), amit Baby Yoda elorzott magának a The Mandalorian S02S04-ben

FIGYELEM! A cikk nyomokban spoilereket tartalmaz a The Mandalorian 12. és 13. fejezetét illetően!

blank

blank

A tavaly hódítóútnak indult The Mandalorian egyik főbb karaktere, Baby Yoda vagy a Disney által ráaggatott “néven” nevezve a Gyermek (akinek egyébként már tudjuk az igazi nevét is, de ezt most nem sütnénk el) már első megjelenésével képes volt belopni magát a nézők szívébe, mostanra pedig a széria, de talán az egész Star Wars univerzum legnépszerűbb karakterévé avanzsált. Az aprócska erőhasználó lény egyik legkülönlegesebb tulajdonsága, persze azon túl, hogy érzi az Erőt, egyértelműen a már-már könnybelábasztó [cuki] megjelenése, amihez egyfajta édes éhenkórászság is társul. Habár a második évad második részében elkövetett rosszalkodása után több rajongó is gyilkos szörnyetegnek és könyörtelen kis ösztönlénynek nevezte őt, a magunk részéről mi minden bűnét zokszó nélkül megbocsájtottuk neki. Az pedig már csak tovább tetőzte a dolgot, hogy amikor a negyedik epizódban, miután Din Djarin / Mando (Pedro Pascal), Cara Dune (Gina Carano) és Greef Karga (Carl Weathers) elhatározták, hogy kipucolják a Birodalom maradékának nevarrói tanyáját, Baby Yodát pedig egy iskolapadba ülteti, szépen “elorozta” egy éppen falatozgató iskolatársa kék, macaronnak nevezett sütijét.

Nos, ez a jelenet ihlette meg a Williams-Sonoma cukrászdát, hogy elkészítsék a szóban forgó rágcsálnivalót – számolt be róla az io9. A leginkább luxustermékeiről elhíresült vállalat hivatalos közleményben mondta el, hogy a sorozatban látott pillanatot annyira édesnek találták, hogy nem bírták megállni, hogy cukrászművészként ne készítsék el a süteményt, amelyet végül egyfajta francia stílusban emeltek be a való életbe. Legfőbb “ízvarázsló-szerként” mandulát használtak, amit aztán a minél galaktikusabb ízvilág eléréséhez egy kis vaníliás töltelékkel is felturbóztak. A „Nevarro Nummies Macarons” fantázianevet viselő édességet azóta 12 darabos csomagokban árulják 50 dolláros árcédulával. Ez elég borsos árnak tűnik egy tucat kék sütiért, de egy vérbeli Star Wars rajongónak bizonyára még így is kihagyhatatlan ajánlatnak számít.

blank


Azért reméljük, hogy a doboz hátoldalára, ha csak apró betűkkel is, de feltüntették, hogy fogyasztás után nem javallott a levegőben pörögni, illetve hogy “vidám -és adrenalinparkokban árusítani szigorúan tilos”, mi mindenesetre szívesen megkóstolnánk.

A The Mandalorian 13. fejezete ma debütált a Disney+-on, ami igen izgalmas epizód lett, valamint a soron következő etapokról is kiderült már egy s más.


Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak