Kapcsolat

Gaming

Mindenki nyugodjon le…, az Activison már dolgozik az új Call of Dutyn

A vonatot a botrányok sem állíthatják meg.

blank

blank

Noha az elmúlt hetek inkább a kirobbant szexuális zaklatási botrányról szóltak az Activison/Blizzard háza táján (amely már a vezetőséget és az egyik nagy szponzort is elsöpörte), szerencsére az élet azonban nem állt meg alkotásaik terén sem; olyannyira nem, hogy a stúdió a második negyedéves pénzügyi konferenciáján megerősítette, hogy már dolgoznak az új Call of Dutyn, amely egy mobiljáték lesz, és a tájékoztatás szerint egy elkötelezett csapat fejleszti egy olyan belső stúdióban, ami együttműködik a Beenox-szal és az Activison Shanghai-jal egyaránt.

Persze pletykaszinten régóta téma a program, hiszen az Activison oldalán már júniusban megjelent egy álláshirdetés, melyben egy AAA mobiljátékról írtak. A szöveg szerint az új stúdió első projektje egy tripla A-s mobiljáték lesz a Call of Duty franchiseon belül, és ehhez keresnek olyan PC-s, konzolos, vagy mobilos háttérrel rendelkező tehetségeket, akik rajonganak a munkájukért, és osztják a hitüket abban, milyennek kéne lennie egy AAA-s játéknak mobilalapon. Sokan úgy vélekednek, hogy a készülő játék a stúdió egyfajta “kisképernyős” válasza a Call of Duty: Warzone-ra, bár az Activison ezt nem kommentálta hivatalosan.

Akárhogy is legyen, abban biztosak lehetünk, hogy az egyelőre cím nélküli program felér majd elődje, a Call of Duty: Mobile hírnevéhez, amelyből az Activison májusig bezárólag 500 millió letöltést könyvelt el, ráadásul a játékon belüli vásárlásokkal a cég több mint 1 milliárd dollárt tehetett zsebre. Nem meglepő, hogy továbbra is támogatják a Mobile-t, a kérdés csupán az, hogy ez a “saját konkurencia” megjelenésével is folytatódni fog-e.

Az eseményen emellett természetesen a főszériáról is esett néhány szó, az Activison tájékoztatása szerint az idei prémium Call of Duty epizód (melyet a Sledgehammer Games fejleszt) jól halad, és mind régi-, mind újgenerációs konzolokon meg fogja ütni a kívánt szintet. Ha minden a tervek szerint alakul, valamikor 2021 negyedik negyedévében (november környékén) kiderül…

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon, valamint ha érdemesned látod, támogasd munkánkat Patreonon, hogy fejlődni tudjunk!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak