Kapcsolat

Gaming

Minden eddigieknél több PlayStation-exkluzívra számíthatunk az előttünk álló időszakban

Jim Ryan biztató jövőképet festett le a PS-tulajok számára.

blank

blank

A PlayStation üzletpolitikája volt talán az egyetlen olyan dolog, amely egyfajta állandóságot képviselt az elmúlt években. Ennek keretében pedig egyre-másra érkeztek a minőségi AAA-kategóriás exkluzívok a játékosok nagy-nagy örömére. A közelmúltban viszont akadt egy-két olyan történés (például a Days Gone második részének elkaszálása), ami megingathatta a vállalatba fektetett bizalmat sokak részéről, ám a Sony Interactive Entertainment elnök-vezérigazgatója, Jim Ryan egy interjúban igyekezett lehűteni a kedélyeket, egyúttal beszélt az új konzolgenerációval kapcsolatos tervekről is, amelynek legfontosabb pontja, hogy az eddigieknél jóval több PlayStation-exkluzívra számíthatunk az előttünk álló időszakban.

blank

Ryan a japán Nikkeinek nyilatkozott hosszabban (amit a VGC fordított le angolra), ahol többek között azt hintette el, a vállalat csendben, de folyamatosan fektetett be magas szintű játékokba a PlayStation számára, miáltal biztosra vehető, hogy a PS5 generációjának több “odaadó” szoftvere lesz, mint bármelyik társának (beleértve a PlayStation 4-et) előtte. És hogy nem pusztán a levegőbe beszélt, azt többek közt az is jól jelzi, hogy több, a fenti kategóriába abszolúte beletartozó játék is megjelenik az elkövetkezendő időszakban, úgymint a Returnal (április 30.) vagy a Ratchet and Clank: A Rift Apart (június 11.), de ha minden klappolni fog, talán még a Horizon: Forbidden West és a God of War: Ragnarok is befut az idei esztendőben. Ryan ezenfelül elmondta azt is, hogy többször folytak bele cégfelvásárlásokba és fúziókba, mint például az Insomniac Games esetében történt az Egyesült Államokban, ezt az utat pedig a jövőben is folytatni kívánják.

A PlayStaton főnöke kitért a cég legrégebbi, japán székhelyű stúdiójának, a Japan Studionak közelmúltban történt bezárására is, amivel kapcsolatban kijelentette, hogy a számukra fontos, hogy megfelelő játékokat biztosítsanak a japán játékosközösségnek, és hogy a PS5 nem kevés távol-keleti fejlesztésű játékot fog felvonultatni az elkövetkezendő időszak során. Hozzátette, hogy tovább erősítik a kapcsolatukat a fejlesztőkkel, és olyan tartalmat fognak kiadni a masinára, ami illik a japán piachoz. A PS5-öt érintő készlethiányról pedig annyit mondott, hogy a koronavírus-járvány miatt az online szolgáltatásokra kellett ráfeküdniük, de megígérte, hogy idén beindul majd az üzlet. Reméljük így lesz, addig viszont vigasztalódhatunk a már említett Days Gone PC-s kiadásával, amit Ryan márciusi nyilatkozata szerint több másik fecske is követni fog.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak