Kapcsolat

Gaming

Azt pletykálják: női főhőse (is) lehet a GTA VI-nak

Fogd meg a neszeszerem, és add ide azt a szaros puskát.

blank

blank

Sokan talán már azóta várják a hatodik Grand Theft Auto bejelentését, amióta végigpörgették a legendás ötödik részt, a fejlesztő Rockstar Games viszont évek óta hallgatásba burkolódzik a programot érintőlegesen. A különféle teoretikáknak és pletykáknak azonban nem tudnak gátat szabni, így szinte mindennap felröppen egy-egy érdekesség a játékkal kapcsolatosan. Még novemberben például a Screen Rant szellőztetett meg egy esetleges szivárgást a GTA VI megjelenése kapcsán, de volt már itt azóta rejtett utalás is rá a GTA Online legújabb előzetesében. Sőt egyesek azt is tudni vélik, hogy az ötödik epizód alapján egy egész estés film is előkészületi stádiumban van a rocksztároknál. Ezeket azóta sem kommentálta senki hivatalosan, de az iparágon belül azért nyílt titoknak számít, hogy zajlik a fejlesztés. A készítők pedig rendhagyó lépésre szánhatták el magukat, ugyanis egy videójátékos forrás szerint állítólag női főszereplővel is játszhatunk majd.

A szóban forgó forrás, Tom Henderson Twitteren közölte a “hírt”:” A GTA játékok történetében először a GTA 6-ban női és férfi főszereplőkkel is lehet majd játszani.” Ez így elsőre elég meredeken hangzik, ám ismerve a tényt, miszerint a férfi korábban a Call of Duty-val kapcsolatos híreket szivárogtatott ki idő előtt, mindenképpen rendelkezik / rendelkezhet valami belsős információkkal. Mindezek ellenére jobb fenntartásokkal kezelni az állítást, legalább a hivatalos megerősítésig.

Egy női főhős mindenesetre simán elférne a szériában, lévén, hogy eddig csak és kizárólag férfiak kezébe adták a gyeplőt, az ötödik részben pedig egyenesen hármat – név szerint Michaelt, Trevort és Franklint – is szerepeltettek az erősebbik nemhez tartozók közül. Hogy ez tényleg megváltozik-e, csak a stúdión múlik, akik a hírek szerint PlayStation 5-re, Xbox Series S/X-re és vélhetően PC-re tervezik kiadni a GTA VI -ot.


Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak