Kapcsolat

Film

Becsapódott a Godzilla vs. Kong első előzetese, mely minden eddiginél nagyobb zúzást ígér

Kérjük, tegyék meg tétjeiket…

blank

blank

Még az idő vasfogai sem fogott rajtuk, pedig bizony már mindkét lény kilépett a tinédzserkorból: Godzilla 1954, Kong pedig 1933 óta riogatja az embereket a mozivásznon és a kisképernyőn egyaránt. Az eltelt idő alatt számos alkotás született kettejük főszereplésével (volt köztük jobb és rosszabb is), ám most végre egymással is farkasszemet nézhetnek, hogy eldöntsék, melyikük is a szörnyek igaz királya. A Warner Bros. által pedig január 24-én becsapódott a film első előzetese is, amely az epikus küzdelem mellett minden eddiginél nagyobb zúzást és látványorgiát ígér. No de mielőtt továbbmennénk, íme a szóban forgó ízelítő:

A fentebb emlegetettekből persze már az előző filmekben sem volt hiány, hiszen a 2014-ben bemutatott Godzilla (és 2019-es folytatása), valamint a rá három évvel később érkező Kong: Koponya-sziget is tele volt hatalmas robbanásokkal, rombadőlő épületekkel, és természetesen méretes szörnyetegekkel. Közülük is kiemelkedett a második Godzilla filmben látott King Ghidora, az a háromfejű, hidraszerű lény, akivel kedvenc gyíkunknak igencsak meggyűlt a baja. Ő egyébként Godzilla főellenségének is számít, akinek a filmektől függően eltérő eredettörténete és “személyisége” van. És úgy tűnik, az ő megüresedett helyét hivatott átvenni Mechagodzilla, akinek ez lesz a debütálása a MonsterVerse-ben. Egyébként már idestova 47 éve, 1974 óta létezik, első felbukkanása pedig a Godzilla vs. Mechagodzilla című alkotáshoz köthető. És rá is igaz az, amit fentebb Ghidoranál tárgyaltunk, azaz ahány film, annyi eredetsztori. Legelsőként még földönkívüliek építették, hogy segítsen nekik igába hajtani az emberiséget, közel 20 évvel később viszont már az ENSZ G-Force nevű szervezete alkotta meg, hogy megvédje az emberiséget Ghidora-tól. Továbbá ott van még a a 2002-es változat is, miszerint az 1954-es Godzilla eredeti darabjaiból készült és a Japanese Self-Defence Forces irányította.

A trailer második jelenetének tanúsága szerint a Godzilla vs. Kongban is hasonlóra lehet számítani, hiszen egy fémes megjelenésű, Godzilla-szerű kaiju tombol a városban, ami úgy tűnik, mintha vörösen izzana. A hatalmas gyík viszont kék fényben világít, tehát ő (elvileg) semmiképpen sem lehet. A másik bizonyíték a Shun Oguri alakította Ren Serizawa személye, aki egy olyan képernyő előtt látható, amely egy tervrajzot mutat, aminek körvonalai kísértetiesen hasonlítanak Mechagodzillára. Mindez azt is jelentheti, hogy ebben a filmben Ren lesz a gépszörnyeteg megalkotója. És hogy kinek az oldalára fog állni? Nos, Adam Wingard (Death Note) rendező szerint a viadalnak egyértelmű győztese lesz, tehát bármi elképzelhető.

Az évszázad leszámolásaként beharangozott Godzilla vs. Kong a MonsterVerse franchise negyedik filmje, 2021. március 26-án debütál a mozikban és az HBO Max-en egyaránt (a várható hazai premier május 20.) A film főszereplői Alexander Skarsgard (Tarzan legendája), Milly Bobby Brown (Stranger Things, Enola Holmes), Rebecca Hall (Vasember 3) Brian Tyree Henry (Atlanta) és a már említett Oguri (Rupan sansei).


Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak