Kapcsolat

Film

Befejeződtek a Predator 5. munkálatai, és a szereplőkre is fény derült

Negyedjére csak sikerül egy méltó folytatást készíteni.

blank

blank

Amikor bő harminc éve, 1987-ben bemutatták az első Predator (avagy Ragadozó) filmet Arnold Schwarzenegger (Terminator) főszereplésével, a stáb és a nézők is joggal gondolhatták azt, hogy egy új, nagysikerű franchise indulásának voltak a részesei. Ám sajnálatos módon nem így történt, hiszen a földönkívüli sportvadász főszereplésével készült későbbi produkciók közül egyik sem tudta megugrani azt a bizonyos lécet, még a 2018-as, Shane Black (Rendes fickók, Vasember 3.) rendezésében készült Predator-A ragadozó sem. Az élet ( jobban mondva a 20th Century Fox/Disney) azonban adott még egy esélyt a yautjának, hiszen tavaly novemberben derült ki, hogy elkészül a Predator 5., melynek rendezője a Cloverfiled Lane 10-el nagy népszerűséget szerző Dan Trachtenberg. Az eltelt majdnem egy év alatt nem sokat lehetett hallani a projektről, most viszont kiderült, hogy a Kanadában található Calgaryben készülő film munkálatai befejeződtek, sőt néhány szereplő nevére is fény derült.

Az információt érdekes módon nem Trachtenberg közölte nyilvánossággal, helyette a Predator 5. operatőre, Jeff Cutter vállalta a feladatot egy Instagram-posztban. Ebben a szakember megköszönte a rendezőnek, hogy elhívta erre az epikus utazásra, és megbízta őt azzal, hogy segítsen valóra váltani a filmmel kapcsolatos vízióit. Cutter bejegyzésében emellett a produkció címéről is említést tesz, ami Skulls (Koponyák) lesz, amely csak azért érdekes, mert még júliusban John Fox és John David producerek még csak “sima” Skullról beszéltek. Előfordulhat tehát, hogy a Predator 5. menet közben címváltoztatáson esett át, ami nem szokatlan a filmiparban, úgyhogy véleményünk szerint nem kell neki túl nagy feneket keríteni.

Annál inkább nagyobb figyelmet érdemel az a törzsi építmény, ami szintén látható a bejegyzésben, és alátámasztani látszik a Predator 5. szinopszisát, miszerint a történet a múltban fog játszódni, és a yautja első földi élményeit fogja elmesélni, méghozzá a komancs indián törzs közreműködésével. Ez egybevág a két producer szavával, akik szerint filmjük a Schwarzenegger-féle első részt fogja megidézni, azaz itt is egy erdei környezetben játszódó, vadászós-üldözős akcióthrillere számíthatunk, csak épp nem modern környezetben. Cutter egyébként ezzel kapcsolatban (véletlenül vagy szándékosan) néhány szereplőről is lerántotta a leplet, eszerint a film Kee nevű női főhőse Amber Midthunder (Légió) lesz, mellette pedig feltűnik Dakota Beavers és Dane DiLiegro (Amerikai Horror Story) is. Utóbbi a fogja a Collider szerint játszani a yautját, mindezt pedig arra alapozzák, hogy a színész az AHS-ban, illetve a Sweet Home-ban is szörnyetegeket formál meg.

Forrás: collider extras

Hogy így van-e, arra még kicsit várnunk kell, mivel a Predator 5. csak valamikor a jövő év folyamán debütál a mozikban Patrick Aison (Wayward Pines, Tom Clancy: Jack Ryan) forgatókönyvéből.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon, valamint ha érdemesned látod, támogasd munkánkat Patreonon, hogy fejlődni tudjunk!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak