Kapcsolat

Gaming

Úgy fest, már készül a Ghost of Tsushima új kiegészítője, ami egyben folytatásként is szolgál

A szamurájok visszatérnek?

blank

blank

A mondás szerint addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Ez az élet több területére is igaz, beleértve a szórakoztatóipart is, hiszen nem egy filmet és/vagy sorozatot láttunk már, amelyet a sikert meglovagolva számtalan (olykor felesleges) folytatás követett. A videojátékok világa kicsit más tészta, ott elsősorban a játékélmény miatt vagy az univerzum bővítésének okán készítik el a fejlesztők a különböző DLC-ket, illetve folytatásokat. És mivel a tavalyi, sok szempontból rendhagyó évben is akadt néhány jól teljesítő IP, joggal reménykedhetünk abban, hogy ezek spin-offjával is találkozhatunk. A 2020 végén megjelent Assassin’s Creed Valhalla már megkapta az első, Wrath of the Druids című DLC-jét (amit még idén követni fog a Siege of Paris), egy pletyka szerint pedig a PlayStation 4-exkluzív Ghost of Tsushima új kiegészítője is készül, ami egyben folytatásként is szolgál.

A Sucker Punch Productions szamurájos akciójátékával kapcsolatos híresztelés elsősorban az XboxEra társalapítójának, Nick Bakernek (avagy Shpeshal_Nick) a nevéhez köthető, aki egy Twitter-bejegyzésben számolt be a fejleményekről: eszerint a DLC címe Ghost of Ikishima lesz, és nagyjából úgy kell elképzelni, mint a Marvel’s Spider-Man és a Spider-Man: Miles Morales kapcsolatát, megjelenése pedig valamikor idén várható PlayStation 5-re. Nick szivárogtatásához a ResetEra fórumozója, KatharsisT annyit tett hozzá, hogy a játékmód egyjátékos lesz, azonban abban egyikük sem volt biztos, hogy a PS5 mellett a régebbi generációs PlayStation 4-re is érkezik-e.

A cselekményt illetően mindezekből kiindulva nem számíthatunk egetrengető változásokra, mivel Ikishima is egy ugyanolyan kis japán sziget, mint Tsushima, és a mongolok ugyanúgy kivetették rá a hálójukat a középkor folyamán. Persze amíg hivatalosan valaki meg nem erősíti a Nick és KatharsisT által elmondottakat, érdemes fenntartásokkal kezelni az információkat – bár Nick azért általában megbízható ilyen téren.

A Ghost of Tsushima 2020. július 17-én jelent meg PlayStation 4-re, és rendkívül sikeres karriert futott be számos díjjal és jelöléssel, aminek (is) köszönhetően a Sony úgy döntött, filmre viszi a programot, amivel vállal ugyan némi kockázatot, de mint azt tudjuk, anélkül nincs siker.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon, valamint ha érdemesned látod, támogasd munkánkat Patreonon, hogy fejlődni tudjunk!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak