Kapcsolat

Film

Egy reboot-tal és egy dokumentumfilmmel is bővül a Paranormal Activity-franchise

Véget ér a hat szűk esztendő.

blank

blank

Az 1999-ben bemutatott Ideglelés-The Blair Witch Project volt az úttörője a found-footage műfajnak, amely azóta olyan darabokkal bővült, mint a Cloverfield (2008), vagy Az erő krónikája (2012). Ám őket mind megelőzte a 2007-es (széles körben viszont csak 2009-ben ismertté vált) Paranormal Activity, amely kis költségvetése ellenére bombát robbantott a kasszáknál, és új trendet honosított meg a horrorban (mellesleg elindította a pályán az azóta is főleg ijesztegetésben utazó Blumhouse stúdiót). A filmnek az eltelt idő alatt öt folytatása született, ám a legutóbbi, Szellemdimenzió alcímű rész is elmúlt már hatéves, szóval elmondhatjuk, hogy a franchise egy picit parkolópályára került. Ám nem sokáig lesz ott, hiszen időközben leforgatták a hetedik részt (ami Jason Blum producer szerint inkább az első epizód rebootja lesz), sőt egy dokumentumfilmmel is bővül az univerzum, amelyeknek ráadásul már a premierdátuma is megvan.

Mindkét alkotás a ViacomCBS Streaming (amelynek a hamarosan induló SkyShowtime-hoz is van némi köze) égisze alá tartozó Paramount+-on fog debütálni, méghozzá a témájukhoz igazán illő időpontban, azaz Halloweenkor-derül ki a társaság közbeszerzési igazgatójának, Tanya Giles-nek a szavaiból. A szakember a rebootal kapcsolatban elmondta, hogy a horror-franchise egy teljesen újragondolt változata lesz, mely váratlan dolgokat tartogat a rajongók számára, míg a dokumentumfilm magának a Paranormal Activity-nek a megszületéséről, illetve (nagy valószínűséggel) magának a horrorra tett hatásáról fog majd mesélni. Hozzátette még, hogy az egyelőre cím nélküli produkció egyike lesz azon négy filmnek, melyet a Paramount Players, a Paramount testvérstúdiója évente szándékozik bemutatni.

blank
A túlvilág lényei ismét áldozatra várnak.

Nagyratörő tervek, azonban, hogy mégis miről fog szólni a Paranormal Activity újabb fejezete, még nem tudni, azt viszont igen, hogy a rendezője William Eubank (Underwater, The Signal), a forgatókönyvet Christopher Landon (Boldog halálnapot!, Freaky) írta, míg az eredeti Paranormal Activity alkotója, Oren Peli producerként tér vissza. A főbb szerepekben pedig Emily Bader (Charmed), Rolan Buck III (Better Call Saul) és Henry Ayers-Brown (Blacklist) lesznek láthatók.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon, valamint ha érdemesned látod, támogasd munkánkat Patreonon, hogy fejlődni tudjunk!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak