Kapcsolat

Sorozat

Új Vaják sorozat érkezik Blood Origin alcímen, ami a vajákok eredetét meséli majd el

blank

blank

Noha a tavaly bemutatott Vaják széria fogadtatása meglehetősen vegyesre is sikeredett, a sikeréhez azonban kétség sem fér. A Netflix pedig kapva kap az alkalmon, hogy meglovagolja a frachise körül kialakult hypeot, és a regények kisképernyős adaptálásán túl az univerzum építésbe is belekezd. Ugyan az év elején már beharangoztak egy animációs szériát The Witcher: Nightmare of The Wolf címmel, de a streaming szolgáltató nem itt áll meg: egy újabb előszereplős spin-off sorozat érkezését jelentették be, ami Blood Origin alcímen érkezik majd, története pedig 1200 évvel a Vaják eseményei előtt játszódik.

A sorozatról egyelőre az tudható, hogy cselekménye a Szférák Együttállásának idején veszi fel a fonalat, amikor is a mégia és a szörnyek a világra szabadulnak, ugyanakkor a történet az emberek és a tündék egymáshoz való viszonyulását, valamint az első szörnyvadász megszületését mutatja majd be egy hatrészes minisorozat formájában. A téma már csak azért is érdekes, mert ebből a korszakból ez idáig semmilyen konkrét történetet sem kaptunk még utalásokon és említéseken túl.

A projekt még nagyon a korai előkészületi fázisban tart, és a stábról is csak annyit lehet tudni, hogy a Vaják showrunnere, Lauren Schmidt Hissrich, illetve Declan de Barra és a könyvek szerzője, Andrzej Sapkowski is részt vesz a munkálatokban.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak