Kapcsolat

Tech

Ekkor várható a PlayStation 5 készlethiány rendeződése

A türelem újgenerációs konzolt terem.

blank

Playstation 5 felülnézet

Ahogy azt már elmondtuk párszor, ha valaki a karácsonyfa alá szeretne új PlayStation 5 vagy Xbox Series X konzolt tenni, annak vagy nagyon szerencsésnek kell(ett) lennie, vagy másodkézből, dupla, esetleg triplaáron szerezhet magának. Utóbbit természetesen továbbra sem ajánljuk senkinek, mindenesetre elgondolkodtató, hogy a kialakult készlethiány miatt van, ahol több konzol van a “viszonteladók” kezén, mint a boltokban. A hazai helyzet sem túl rózsás, van aki képes 420 ezer (!) forintot is elkérni egy PlayStation 5-ért, és egy darabig még nem is várható számottevő javulás, legalábbis a Pénzcentrum jelentése szerint.

Az oldal megkereste a legjelentősebb hazai viszonteladókat, és a Sony hazai képviseletét is. Utóbbi nyilatkozata szerint a PlayStation 5 készlethiány mellett még mindig sokszoros a túljelentkezés, amit csak a beérkező készletek függvényében tudnak kiszolgálni. Előre nem meghatározható időközönként ugyan érkezik majd szállítmány az országba, de azok pontos átvételi lehetősége vagy házhozszállítása felől majd csak a választott kiskereskedő tájékoztatja a vásárlókat. A készlethiány tényét továbbá az erős kereslettel, nem pedig a pandémiás helyzettel hozta összefüggésbe a gyártó képviselete.

Playstation 5, állítva

Lássuk hát, mit mondanak a viszonteladók: az EMAG januárban számít nagyobb szállítmányra, és bár előtte is érkezhetnek kisebb utánpótlások, a PlayStation 5-öt érintő készlethiány nagyjábóli rendeződését márciusra várják. A MediaMarkt ennél már jóval óvatosabban fogalmaz, de hozzáteszi, hogy a Sony tájékoztatása szerint február-március magasságában áll helyre a folyamatos szállítás.

A helyzet nagyjából ugyanez a rivális Xbox Series X / S esetén is, ahol szintén elkapkodták már a teljes raktárkészletet. A különböző kiegészítők, mint kontroller, fülhallgató mindenhol van készleten, azonnal elérhető mindkét konzolhoz. Persze ez sovány vigasz, hiszen konzol nélkül ezek képességeit is csak hellyel-közzel lehet kihasználni a régebbi eszközökön.

A képet kissé árnyalja, hogy az új konzolok érkezése előtt jelentősen beesett a kereslet az előző generációs készülékekre, aminek hatására a Nintendo eladásai jelentős mértékben megugrottak – ne feledjük, ezt az NPD Group egyik vezető elemzője, Mat Piscatella már októberben megjósolta. Legalábbis ez a helyzet a MediaMarkt szerint, aki hozzáteszi, hogy ezzel lényegében hazánk is követte a nyugat-európai trendeket.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak