Kapcsolat

Kritika

Enola Holmes kritika – 4 \ /4kn4’1 15 \ /4k4bb 4z, 4k1 n3m 14’7 4 5z3me’70”1.

A Netflix által bemutatott Enola Holmes egy a Nancy Springer által jegyzett The Enola Holmes Mysteries című regénycikluson alapuló, egész estés amerikai film, aminek rendezője Harry Bradbeer, írója Nancy Springer és Jack Thorne. A szereplők: Millie Bobby Brown, Henry Cavill, Sam Claflin, Helena Bonham Carter, Burn Gorman, Fiona Shaw, Frances de la Tour, Adeel Akhtar, Susan Wokoma, Louis Partridge, Joakim Skarli, Gianni Calchetti és Hattie Jackson.

blank

blank

Minden bizonnyal a skót író-doktor, Sir Arthur Conan Doyle által megalkotott karaktert, Sherlock Holmes-t senkinek sem kell bemutatni. Számtalanszor feldolgozott kalandjai legendás detektívtörténetként vannak számontartva mind irodalmi, mind mozgóképes berkekben. Ez részben a karakter zseniálisan kitalált szimatoló készségének köszönhető, ami már-már annyira kultikussá lett az elmúlt 133 évben, mint például Artúr király és kőből kivont kardja, az Excalibur, vagy a leghíresebb vámpírfigura, Drakula gróf és szemfogai. Sherlock papíralapon négy regény és ötvenhat novella történetének a főhőse, több videójáték-adaptációt húztak fel köré, valamint tizennégy színész keltette életre korábban a vásznon és kisképernyőn, köztük olyan nevek, mint Christopher Lee (Star Wars II-III, Gyűrűk Ura-trilógia, Drakula gróf), Jeremy Brett (Sherlock Holmes sorozat, A három testőr) és Robert Downey Jr. (Vasember, Trópusi vihar, Chaplin). Újonnan pedig személyesen a jussát váró vaják, Ríviai Geralt – azaz Henry Cavill – öltötte magára a briliáns, ám kissé önpusztító nyomozó szerepét a Netflix-féle Sherlock-filmben, aminek érdekessége, hogy ezúttal nem a karakter, de még csak nem is hűséges szárnysegédje, Watson kerül benne a középpontba, hanem a bátyj árnyékában járó kishúg, Enola. És hogy a lánynak sikerül-e kitörnie a fényre és felnőni nevéhez önálló detektív sztorijában? Kritikánkból kiderül.

Az ősz egyik legizgalmasabbnak ígérkező, egész estés produkciójaként a netflixes Enola Holmes említhető, és nem csak azért, mert már a mozi puszta gondolatától is beindul a nyálelválasztásunk, vagy mert filmes igényeinket sem a Christopher Nolan-féle Tenet, sem pedig az élőszereplős Mulan nem tudta kellőképpen kielégítenie. Az egyszerű ok az, hogy az új Sherlock-film foggal-körömmel Sir Arthur Conan Doyle legendáit igyekszik összeházasítani Nancy Springer fantáziavilágával, amire a vásznon korábban nem volt még példa. Ha pedig önmagában ez nem lenne elég, a törekvéshez a Legendary Picturesnek olyan A-listás szereplőgárdát sikerült összeverbuválnia, mint például Henry Cavillt (Vaják, Az acélember) Sherlock Holmes szerepére, Helena Bonham Cartert (Harry Potter filmszéria) Eudoria Holmeséra, Enola címszerepében a Stranger Thigs Tizenegyjével, azaz a feltörekvő Millie Bobby Brownnal.

Apropó Enola Holmes. Ha valaki nem hallotta eddig e nevet, az nem a véletlen műve. A híresen hírhedt nyomozócsalád legfiatalabb tagja eredetileg nem Sir Doyle szülöttje, hanem a bestseller írónő, Springeré, aki Enolát a 2006 és 2010 között futó The Enola Holmes Mysteries című regényciklusával teremtett. Habár a viktoriánus kori lovag örökösei nem repesnek az örömtől ezeknek a könyveknek a létezésétől, a karakter jókora adag Young Adulttal fűszerezett történeteiben bőven akad puskapor egy, esetleg több filmes adaptációra, főleg az utóbbi évek kosztümös filmsikereinek (A kisasszonyok, Emma) tükrében.

Aljas nyolcszor kettő egyenlő mégaljasabb tizenhattal

A történet főhőse – mindenki nagy meglepetésére – a Holmes família legifjabbika, a tizenhat éves Enola, aki az apa korai halála miatt, valamint a családi fészekből korán kirepült bátyjai, Sherlock és Mycroft (Sam Claflin) nélkül, édesanyjuk, Eudoria neveltetésében volt kénytelen felcseperedni, és csupán egy hajszálra van attól, hogy érett nő váljon belőle. Ugyanakkor a lány a kora ellenére semmi lányos/női dolgot nem tud, kezdve a hímzéstől a sminkelésen át az illő viselkedésig. Cserébe viszont jól bánik az íjjal, jártas a harcművészetekben, áthatóan ismeri a történelmet, valamint nyomolvasó képességei is a toppon vannak. Különc neveltetése ellenére az élete teljesen idillinek és hétköznapinak tűnik, aki bár mit sem látott a világból, bajait lépten-nyomon szolgák lesik, Eudoria pedig minden helyzetben anyja helyett anyja, tanítója helyett tanítója, barátja helyett barátja már egész kicsi kora óta. Ez mindaddig megy így, míg egy napon a nőnek váratlanul nyoma nem vész, Enola pedig magára marad a hatalmas birtokon. A történtek természetesen a Sherlock fivérek fülébe is hírül jutnak, ami okán hosszú évek elteltével hazautaznak a Holmes kúriába, hogy választ leljenek anyjuk rejtélyes eltűnésének miértjére.

blank

A cselekmény ezen pontjától a produkcióban – a modern kor filmművészeti trendjeinek megfelelően – szinte rögtön megvillan a feminista elemek nagyhalmaza: többé-kevésbé Mycroft veszi szárnyai alá kishúgát, aki első ízben egy leányneveldébe küldené, hogy pótolják hiányosságait és felkészítsék a párválasztás, a jó feleség, valamint az anyaság nehézségeire, amíg ő Sherlockkal közösen Eudoria ügyét intézi. Enola azonban az anyjuktól tanult eszmék szerint élve gyeplőt ragad önnön sorsa felett, és megszökik testvérei elől, hogy maga járjon a dolgok végére, útja pedig egészen a nyűzsgő Londonig vezet.

Itt kezdetét veszi egy macska-egér játszma Mycroft és Enola között, aki nem is sejti, hogy a menekülés és az anyjuk után való nyomozás közepette Lord Viscount Tewksbury (Louis Partridge), a Tewksbury birtok jogos örökösének gyilkossági kísérlet-ügyébe is belebonyolódni kényszerül.

Hellyel (és műfajjal is) lefele

Habár a történte szinte az elejétől a százhuszadik percig nézeti magát, sajnos ez a menet mégsem a sherlockos történetek fordulatos és lebilincselő módján zajlik: maga Sherlock ezúttal egy kenyérre kenhető nagytestvérként van jelen a történetben – amolyan támogatói szerepben –, ami abszolút idegen a detektívtől, Enola pedig nyomozóként sokszor inkább Philip Marlowera hasonlít, mintsem bátyjára, csak éppen nem noir, hanem egy ízig-vérig kalandtörténet partja mentén… nőként. Önmagában még mindezzel sem lenne különösebb baj, ugyanis a képzet nagyon is szerethető – és ezért még a film készítőit sem hibáztathatjuk, hiszen meglévő alapanyagból gyurmáztak. Az olykor a Guy Ritchie-féle (Arthur király – A kard legendája, Blöff, Úriemberek) Sherlock Holmes-filmeket, olykor pedig Harry Bradbeer rendező másik produkcióját, az ikonikus tragikomédia Fleabaget megidéző megoldások turmixa azonban gyorsan képes szertefoszlatni a varázst. Ez a kétfajta megközelítés teljesen elüt egymástól, és csak ellentmondásokat halmoz ellentmondások hátára.

Talán az egyik legszembetűnőbb ilyen entitás maga a főhősnő (lány), illetve karakterének íve. Enola egyszer – átvitt értelemben persze – ballonkabátos, pipázó detektívként van jelen – a korábban pedzegetett marlowe-i módon – , aki eközben szó szerint a számokat olvasva villantja meg sherlockos zsenijét, a következő jelenetben pedig már Londol utcáin a női egyenjogúságot hirdető, habos-babos pucc-asszonyként, aki a szavait vízbe fojtogató bérgyilkos baját is ellátja puszta karizmájával. Ha pedig ez önmagában nem lenne elég, mindezt még egy lapátnyi fleabages, kamerába bámulós, komikus kiszólással is megfejelik, amik bár alapötletnek jók, de a rossz időzítésnek köszönhetően sokszor az adott szituáció súlypontját sikerül csak átbillenteni velük a ló túlsó oldalára.

blank

A másik “ellentmondásosság” magát a történetet érinti: nem elég, hogy a szálak egy bizonyos ponton teljesen összegabalyodnak, legtöbb esetben még csak varázsgömbre sincs szükség az események megjövendöléséhez, olykor pedig nem többek kihagyott ziccereknél, amiket pár pillanattal később már a sötét homály és feledés emészt. Többé-kevésbé a végkifejlet is egy ilyen ziccernek mondható, amiért messze nem kerül mindenre aranykorona, holott a történet sok mindent megszellőztet. A mű végül ezek miatt mélyen beleesik megannyi kortárs filmes hibába: az egyik pillanatban shakespeare-i drámát ígér, a másikban egy tinifilmes romantikát, de aztán egyiket sem adja meg, helyette végig a szebbik nem szabad akaratát igyekszik minél korhűbb módon hirdetni, néha kendőzve, néha kendőzetlenül.

És bár az Enola Holmes-ban fantázia az bőven van, a műfajok közti csapongás és mindennek a felszínes kapargatása kiemeli azokat a bizonyos Young Adult gyökereket, ami által a film mindenkinek szól, de mégsem egy konkrét rétegnek, legyen az egy korcsoport vagy egy bizonyos műfaj szerelem köre.

Végezetül pedig ami bármiféle kivetnivalótól mentesen szót érdemel még, az a színjáték és technikai megvalósítás. Egyik szereplő alakítására sem lehet panasz, sőt kifejezetten dícséretet érdemelnek, kezdve Bobby Browntól Cavillen át egészen a begyöpösödött nevelőnőt, Miss Harrisont játszó Fiona Shawig (Harry Potter, Megszállottak viadala), a gyönyörű fényképezésről, a mesteri vágásról, a zseniális kosztümökről és zenei aláfestésről nem is beszélve. Továbbá a film tempója is a helyén van, ami okán végig követhető még csapongása ellenére is.


Végszó

Az Enola Holmes ugyan túl sok tanulsággal nem kecsegtet egyszerű és felszínes kétórás játékidejében, azonban a hibái ellenére szerethető. Ugyanakkor pont emiatt egy hamar feledhető feminista-akció-krimi darab is, ami bár valószínűleg semmilyen téren sem reformálja meg a filmipart – és még csak senki kedvenc Sherlock Holmes filmjévé sem fog avanzsálni –, egy nap végi sztárparádés kikapcsolódásnak viszont már több mint tökéletes.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak