Kapcsolat

Sorozat

Ezeket a sorozatokat nézték a legtöbben 2020-ban, a Netflix vitte el a pálmát – legalábbis az Egyesült Államokban

NETFLIXNETFLIXNETFLIXNETFLIX

blank

blank

Már a koronavírus-járvány elharapózása és a mindennemű korlátozások bevezetésekor sejthető volt, hogy a filmiparnak igen komoly problémákkal kell majd szembenéznie a jövőben: sorra álltak le a forgatások, a filmszínházak bezárták kapuikat és jó előre beharangozott premierek maradtak el. A nagy stúdiók emiatt lépéskényszerbe kerültek, az eredetileg a moziba szánt produkcióknak pedig különböző streaming platformokon, illetve digitális kölcsönzésre lehetőséget adó szolgáltatóknál kellett új otthonra lelniük. Mindebből adódóan már adta magát, hogy hatalmas lesz a kereslet a különféle streaming szolgáltatásokra, ami révén nemcsak hogy egy valóságos streaming háború kezdett el kibontakozni, de még a nagyvásznas platformmal is szemben találták magukat. A puskaporos hangulatot a Universal Pictures robbantotta ki elsőként, az abszolút felbujtó azonban a Warner Bros. volt, aki kijelentette, hogy a jövőben egyszerre szeretnék bemutatni produktumaikat a filmvásznon, illetve a HBO Max-en.
Az ötlet hallatán persze több gyártó is kifejezte nemtetszését, akik akár még perre is hajlandóak vinni a dolgot – számolt be róla korábban a Deadline. Hogy a háborúból végül melyik oldal jön ki győztesen, az még a jövő zenéje, a platformok viszont addig is olyan produkciókkal igyekeznek erősíteni kínálatukat, mint a The Witcher: Blood Origin (Netflix), a Harry Potter (HBO Max) és a The Book of Boba Fett (Disney+) – csak hogy egyet-egyet említsünk.

És bár az elmúlt bő egy esztendő során a szolgáltatók elég nívós bejelentéseket tettek, a Nielsen elemzései szerint a tavalyi év produktumai határozottan a kaliforniai médiaszolgáltató és produkciós cég, a Netflix malmára hajtották a vizet. Az igazsághoz ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy a SVOD Content Ratings névre hallgató program keretében csak a “teljeséves” szolgáltatók (Netflix, Disney+, Hulu, Amazon Prime) statisztikáit vette számításba – tehát az olyanok, mint a májusban elrajtolt HBO Max már nem jöhetett “szóba” –, ráadásul kizárólag tévéplatformokon és csakis az Egyesült Államokban.

Top 10 saját gyártású széria

blank
#CímSzolgáltatóEpizódokLejátszott játékidő
1OzarkNetflix3030,46 milliárd
2LuciferNetflix7518,98 milliárd
3A koronaNetflix4016,28 milliárd
4TigrisvilágNetflix815,61 milliárd
5The MandalorianDisney+1614,52 milliárd
6Az Esernyő AkadémiaNetflix2013,47 milliárd
7The Great British Baking ShowNetflix6513,28 milliárd
8Bébi úr újra munkábanNetflix5012,63 milliárd
9LongmireNetflix6311,38 milliárd
10TeNetflix2010,97 milliárd

Top 10 átvett sorozat


blank
#CímSzolgáltatóEpizódokLejátszott játékidő
1A hivatalNetflix19257,13 milliárd
2A Grace klinikaNetflix36639,4 milliárd
3Gyilkos elmékNetflix27735,41 milliárd
4NCISNetflix35328,13 milliárd
5Schitt’s CreekNetflix7023,79 milliárd
6OdaátNetflix31820,34 milliárd
7ShamelessNetflix12218,22 milliárd
8Új csajNetflix14614,55 milliárd
9FeketelistaNetflix15214,48 milliárd
10VámpírnaplókNetflix17114,1 milliárd

Ezen adatoknak persze több perdöntő tényezője is van, többek közt az epizódok száma, illetve a játékidő: például a The Mandalorian 16 epizódjának játékideje átlagosan 35 percre rúg, míg az Ozark a 60-at is megüti, epizódjainak száma pedig egy híján pont az első élőszereplős Star Wars tévésorozat dupláját teszi ki. Mindez persze egészen más perspektívába helyezi a nagy egészet, valamint a szériák egymással való valós viszonylatát. Mi mindenesetre nagyon kíváncsiak lennénk a listára globális adatok alapján is.


Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!


Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak