Kapcsolat

Gaming

Megint ezrével halásszák el a botok a PlayStation 5-öket a vásárlók elől

Amíg ilyen brutális hasznot hoz, nincs min csodálkozni.

blank

blank

A VGC értesülései szerint az Egyesült Királyságban továbbra sem állnak le a nyerészkedők: a boltok készleteinek feltöltésekor, kifejezetten erre a célra fejlesztett botok ugyanis ezrével vásárolják fel a PlayStation 5 konzolokat. Tavaly novemberben is büszkélkedett a CrepChief Notify UK azzal, hogy felhasználóinak körében mintegy 3 500 konzol van birtokában, most pedig (az azóta privátra váltott) Twitter-fiókokon hencegtek el sikerükkel, aminek persze a lemaradt vásárlók nem örültek.

Az érintett üzletlánc, a Game azóta lépéseket tett annak érdekében, hogy ez többet ne fordulhasson elő, vásárlónként csupán egyetlen konzolt fognak eladni. Persze az más kérdés, hogy ez mennyire hatja meg a szóban forgó botot, amely a Carnage névre hallgat. Az eddig sportfelszerelések és Disney-termékek villámgyors felvásárlására használt eszközzel könnyedén kikerülhető az olykor órákig húzódó virtuális sorbanállás, és pillanatok alatt sokkal több rendelést képes leadni, mint amennyit egy hús-vér ember képes lenne.

Playstation 5 felvásárlói készlet

Egy felmérés szerint csak a tavalyi év során mintegy 28 millió (!) dollár extra hasznot fölöztek le az üzérkedők csupán az újgenerációs konzolok feláron való értékesítésével. Persze amíg van, aki megveszi ezeket a termékeket, addig nem nagyon lepődhetünk meg, hogy a botok is jelen vannak, akik ezrével rabolják le a PlayStation 5 készleteket. De az éremnek van egy másik oldala is: a felvásárlók közül sokan arra hivatkoztak, hogy a koronavírus-járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe kerültek és így próbálnak javítani rajta.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak