Kapcsolat

Film

Röviden ezt érdemes tudni a Zack Snyder: Az Igazság Ligájáról szűk egy héttel a bemutató előtt

Igazságot a ligának!

blank

blank

Annak idején Az Igazság Ligája film premierjét hatalmas várakozás előzte meg, a DC népszerű jelmezes héroszainak összetrombitálása azonban önmagában kevésnek bizonyult, hogy a film szélesebb körökben is elnyerje a közönség elismerését. A produktum végül nemcsak a nézőknél, de a jegypénztáraknál is hatalmasat bukott. Ez részben talán annak tudható be, hogy Zack Snyder (Wathcmen300) eredetileg egy ötrészes filmsorozatot álmodott meg: tervei szerint Az acélember és a Batman Superman ellen: Az Igazság hajnala után rögtön egy egész Az Igazság Ligája trilógia következett volna, és bár hivatalosan csak két Liga-epizódot jelentettek be, látva a denevérember és a kryptoni félisten összecsapásának szintén silány teljesítményét a Batman Superman ellenben, hamar elvetették az ötletet. Végül a 2017 végén debütált Az Igazság Ligájának már egy szóló csapatfilmként kellett nézőket csalogatnia a filmszínházakba. Továbbá nem csak a Batman Superman ellen bukása volt az egyetlen ok, amiért a bemutatott mű teljesen más alakot öltött Snyder elképzeléseinél. A direktor ugyanis egy családi tragédia okán az utómunkálatok közepén kiszállni kényszerült a produkcióból. Helyére Joss Whedon (Buffy, a vámpírok réme, Angel, Bosszúállók) került, aki teljesen új megvilágításba helyezte a film cselekményt. Többek közt karaktereket és történetszálakat metszett ki, köztük Lex Luthort, a Marsbéli Vadászt és Flash szerelmét, Iris West, de még a főgonosznak szánt Darkseidet is, továbbá pedig a fő karakterek megismerésére szolgáló jeleneteket is alaposan megkurtította.

blank

Ugyan magyarázatot azóta sem kaptunk a tüzetesebb vágás valódi okairól, de sokáig rebesgették, hogy a Warner Bros. a korábbi filmek gyenge teljesítményére és világuk sötétebb hangvételére hivatkozva utasította Whedont a film teljes átfazonírozására.

A rajongók azonban nem tudtak szemet hunyni Az Igazság Ligája gyenge minősége felett, az pedig már csak olaj volt a tűzre, hogy Snyder és több filmben szereplő színész, köztük Gal Gadot (Wonder Woman) és Ben Affleck (Batman) is alátámasztották, hogy az eredeti változat valóban nagyon más lett volna, mint ami mozikba került. A rajongók ennek következményeként indították el a #ReleaseTheSnyderCut kampányt a Snyder vágás bemutatásáért. A kampány azonban nem merült ki a szokásos petíciókban, újságcikkekben és közösségi platform-posztokban. A Times Squaret óriásposzterekkel plakátolták teli, valamint a rajongók különféle hirdetési formákat is bevetettek annak érdekében, hogy felhívják magukra a Warner figyelmét. Sőt, a 2018-as Comic Con rendezvényre valaki még egy repülőt is kibérelt, hogy egy “WB ReleaseTheSnyderCut of Justice League” zászlóval repülhessen el a képregény-találkozó felett. A rajongói mozgalom pedig két év elteltével sem akart eltűnni a köztudatból, a WB irodái pedig még egy esztendővel ezelőtt is ettől voltak hangosak.

2020 májusában viszont száznyolcvan fokos fordulatot vettek az események: a Heroic Hollywood egy videót tett közzé, amiből kiderült, hogy Snyder valamikor az év elején egy privát vetítést tartott saját verziója nyers változatából. A prezentáción többek közt a DC Films vezetői is jelen voltak, ahol határozottan latolgatni kezdték, hogy a régóta várt változat végül milyen formában kerülhetne bemutatásra. A bennfentes források szerint nagyvásznas forgalmazásra semmi esélyt sem láttak a döntéshozók, de már akkor is szóba került a szintén májusban elrajtolt HBO Max és a DC Universe streaming platform is a régi-új Az Igazság Ligája demonstrálására.

Pár nappal később a videót egy formális közlemény követte, amelyben hivatalosan is bejelentették a Snyder’s Cut érkezését. A közleményre a HBO Max streaming szolgáltató twitteres profilján került sor: a platform egy #ReleaseTheSnyderCut 2021-ben csak a HBO Max kínálatában szöveget twittelt, megtámogatva azt egy AzIgazság Ligája snyder’s cutos poszterrel. Akkor még csak az derült ki a premierdátumról, hogy valamikor 2021 folyamán érkezik majd, később pedig olyan pletykák kaptak szárnyra, ami szerint Az Igazság Ligája: Snyder vágás csak az idei év második felében kerülhet bemutatásra. Január végén szerencsére kiderült, hogy ezen információ nem volt több némi kacsánál, ugyanis Snyder – szintén – a Twitteren jelentette be a bemutatót: munkájának gyümölcse március 18-án kerül fel a HBO Max műsorára, ráadásul R korhatár-besorolással. Az utóbbi információ kapcsán nem árt leszögezni, hogy a besorolás nem tűnik többnek holmi csinnadrattánál, ugyanis az MPAA indoklása, hogy lesz néhány erőszakosabb jelenet, illetve káromkodás Az Igazság Ligája négyórányi játékideje alatt.

Jó hír viszont, hogy bár a HBO Max Magyarországon jelenleg még nem érhető el, a produkció nálunk a HBO Go-n teszi tiszteletét, méghozzá a korábban pedzegetett sorozatforma helyet egy egész estés (éjszakás) filmként.

blank

Végül de nem utolsó sorban Zack és Deborah Snyder korábbi nyilatkozata szerint a végeredmény még azokat is meglepetésként fog érni, akik látták Az Igazság Ligáját, ugyanis a változat több betekintést enged majd a fő karakterek háttértörténetébe, ráadásul a fentebb felsorolt karaktereken túl még Jared Leto (Suicide SquadJokere, valamint a Joe Manganiell (True Blood – Inni és élni hagyniPókember) által megformált Slade Wilson, alias Deathstroke is szerepet kapott az újraforgatások révén. A David Ayer-féle (Fury) bűn bohóchercege utólagosan kerül bele Snyder változatába, hogy megadja Leto karakterének a végtisztességet, Deathstroke pedig eredetileg a stáblista utáni jelenetben bukkant fel Lex Luthor (Jesse Eisenberg) hívására a karakter egyébként az önálló Batman-film főgonosza lett volna, de mint az tudvalévő, a denevérjelmezes igazságosztót megformáló Ben Affleck (Az Argo-akció) szintén kihátrált a DCEU mögül. Velük ellentétben a Ray Porter alakította Darkesidnek már eredetileg is meghatározó szerepet szántak a történetben: megjelenésére a Batman Superman ellen óta lehetett számítani, ugyanis hivatalosan is a Knightmare néven elhíresült jelenet konferálta fel őt.

Azóta persze már a direktor jelenettel való valódi szándékát is ismerjük: a magyarázat szerint a posztapokaliptikus jövőben játszódó pár perc nem egy rémálom, hanem Az Igazság Ligája történéseinek előrevetítése. Snyder eredeti elgondolása az volt, hogy később mutatták volna be azt az alternatív jövőt, ahol Darkseid uralkodik a lepusztult Földön, és még a feltámasztott Supermant is sikerült uralma alá vonnia az Életellenes Egyenlet segítségével. Bruce Wayne a Knightmareből felriadva egy pillanat erejéig találkozik Flash-sel is, aki elmondja, hogy Lois Lane a megoldás Supermanhez, ugyanis a nő halálának a következménye, hogy felszínre tör a kryptoni szuperhős sötét énje.

Snyder víziója szerint a – jó eséllyel a második – Az Igazság Ligája filmben láthattuk volna, ahogyan Flash a Batman és Cyborg által kifejlesztett kozmikus futópadot használva visszautazik az időben a Batman Superman ellen eseményeihez, hogy figyelmeztesse Waynet. Sanszos, hogy ez a koncepció már a direktor saját verziójából sem fog visszaköszönni, a Comicbook megszellőztetett információja szerint azonban Snyder ezt a jelenetet sem hagyta árván a feledés homályába veszni. És persze ott lesz Darkseid is, aki puszta megjelenésével is több értelmet adhat a szóban forgó részletnek.

Hogy az új (régi) Az Igazság Ligája változat végül beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, az csak a premier után fog kiderülni, ám annyit azért lehet sejteni, hogy a Snyder’s Cut bemutatója sok embert fog az HBO Maxre vonzani. Ha pedig a produkció kritikailag is nagyot szól, könnyen lehet, hogy a karakterek – más szereplőkkel kiegészülve – végül önálló, egyenesen a streaming platformra gyártott produkciókban térnek vissza a jővőben, főleg annak függvényében, hogy a HBO Max igen komoly résztvevője lett a streaming háborúnak, a Warner pedig az egyik legfontosabb projektjeként tekint a szolgáltatásra. Na meg ez tetőzi, hogy a 2022-es The Flash filmmel rebootolják az egész DCEU-t, aminek konkrétumai ugyan még nem ismertek, az Igazság Liga egyes tagjairól Gal Gadot és Jason Momoa) viszont tudvalévő, hogy továbbra is résztvevői lesznek a filmes univerzumnak.

Az esély tehát adott a kisképernyős terjeszkedésre, ám ha Warner valóban harcba akar szállni a Mickey egeres céggel (The Mandalorian, Marvel -és Star Wars sorozatok), Az Igazság Ligájának minden téren robbannia kell. Mindenesetre mi bízunk benne, hogy a Snyder’s Cut némileg képes lesz felzárkóztatnia a DC-s képregényfilmeket a konkurenséhez, a jövőben pedig nem csak szökőévente láthatunk majd egy-egy minőségi produkciót a részükről, melyek ráadásul kívül esnek a moziverzum határvonalán.


Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak