Kapcsolat

Gaming

Fény derült néhány nemhivatalos információra a Quantic Dream pletykált Star Wars-játéka kapcsán

Most már tényleg csak a hivatalos bejelentés hiányzik.

blank

blank

Ahogyan arról tegnap beszámoltunk, a Ubisoft és a Zynga mellett felbukkant egy állítólagos harmadik stúdió is, aki (kihasználva, hogy immár nem csak az EA égisze alatt készülhetnek Star Wars-játékok) szintén szakítana egy szeletet a messzi-messzi galaxis tortájából. A francia Qantic Dream-ről van szó, a csapat eddig a Sonyval állt szerződésben, de a 2018-as Detroit: Become Human után ez a megállapodás véget ért, és úgy tudni, hogy a QD alapítója és elnöke, David Cage most átpártolt a Disney-hez. Mindezt azóta sem erősítette meg senki, ám a saga bővülni látszik, ugyanis nemrégen fény derült néhány nem hivatalos információra a pletykált program kapcsán.

A sort a DualSchokers újságírója, Tom Henderson nyitotta meg, akinek a forrása azt állítja, hogy ez a bizonyos Star Wars-játék már 18 hónapja hegesztés alatt áll a Quantic Dream műhelyében, egy másik portál, a Kotaku azonban még ennél is konkrétabb információk birtokába jutott, az ő forrásuk szintén másfél éve tartó fejlesztési folyamatról számolt be, emellett azt is elárulta, hogy a program nem a QD által jól megszokott, történetmesélős IP lesz, hanem sokkal inkább az akción lesz a hangsúly, ezenfelül pedig lehetséges, hogy a játék nyílt világú lesz, méghozzá multiplayer elemekkel megspékelve.

Nem tudni, mi igaz és mi nem a fentebb leírtakból, mivel a Quantic Dream továbbra sem hajlandó nyilatkozni a témában, mindenesetre, ha már ennyien állítják, hogy létezik a stúdió Star Wars-játéka, abban lehet valami. Ám okosabbak nyilván csak a hivatalos bejelentés után leszünk, ami ki tudja, meddig várat magára, addig érdemes elővenni pár régi, jól bejáratott programot, vagy a filmeket, hogy újra elmerüljünk az űropera nem sok mindenhez hasonlítható világában.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon, valamint ha érdemesned látod, támogasd munkánkat Patreonon, hogy fejlődni tudjunk!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak