Kapcsolat

Gaming

[GC 2020] Íme a Dragon Age IV első kedvcsináló előzetese

blank

blank

A BioWare még a 2018-as The Game Awards keretein belül egy nagyon rövid teaserrel jelentette be a Dragon Age IV érkezését, ennél többet viszont azóta sem kaptunk – egészen mostanáig.

A Gamescom ugyan egy ideje már ígérgette, hogy idén hatalmas műsorra lehet számítani a részükről, mi azonban bevalljuk, nem nagyon hittünk ebben. Talán jobb is, mivel így ténylegesen nagy pillanatokat tudott okozni már a nyitóceremónián is, ami rögtön a Dragon Age folytatásával rajtolt el.

A prezentáció során kaptunk egy ütős koncepciós-kedvcsináló előzetest, amiben – javarészt – a fejlesztők szellőztetik meg egy kicsit az eddig cím nélküli folytatással kapcsolatos elképzeléseiket, és bár konkrét részletek ezúttal sem derültek ki, egy-egy koncepciós vázlatkép azért mégis fel-felvillan karakterekről, szörnyekről, épületekről és helyszínekről.

A megjelenés dátumáról szintén semmit hír, ám egy korábbi jelentés szerint még 2022-re volt kitűzve az időpont. Hogy ez azóta változott-e, az nem tudható – korábban olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy a BioWare-nek már többször is a nulláról kellett nekikezdeniük a fejlesztést –, ahogy az sem, hogy a készítők ezúttal milyen konrkét irányba szeretnék elterelni a történetet – persze sejtéseink azért vannak.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!


Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak