Kapcsolat

Irodalom

George R.R. Martin: más lezárást kap a Trónok harca a regényváltozatban

blank

blank

A nyolcadik évaddal véget ért a George R. R. Martin által írt Tűz és Jég dala regényciklust feldolgozó HBO-s sikersorozat, a Trónok harca. Ugyanakkor a széria már korábban beérte a 2011-ben kiadott ötödik kötet, a Sárkányok tánca eseményeit, a hatodik szezontól pedig a folytatás az alkotókra hárult. Sok rajongó elkönyvelte már, hogy papíron sosem kapjuk kézhez a történet folytatását, ám a szerző most egy blogbejegyzésben igyekezett megnyugtatni a rajongókat, hogy nagyon is készül a folytatás, és arra is utalt, hogy a sztori más lezárást kaphat majd, mint amit a sorozatban láthattunk.

Nyolc évadot, hetvenhárom részt és megszámlálhatatlan elmorzsolt könnycseppet hagyva maga mögött véget ért a HBO televíziós csatorna megaopusza, a Trónok harca. A lezárásnak ugyan nem sikerült osztatlan sikert aratnia, mi több, meglehetősen negatív kritikai -és közönségfogadtatásban részesült. Ettől függetlenül a produkció méltán nevezhető a tévés sorozattörténelem egyik legmeghatározóbb darabjának. Ugyanakkor a széria alapjául szolgáló regényfolyam befejezésére még várnunk kell, tudniillik az eredeti szerző, George R. R. Martin még csak a hatodik The Winds of Winter című köteten dolgozik. Az író eredeti terve az volt, hogy a lezárást előbb papíron olvashattuk volna, ám végül ez nem jött össze. A széria utolérte a 2011-ben kiadott ötödik kötet, a Sárkányok tánca eseményeit, a sorozat készítőknek pedig már a hatodik évadtól maguknak kellett elvarrniuk a történetszálakat.

Bár a sorozat két atyja, David Benioff és D. B. Weiss a hatodik és hetedik évadot is R.R. Martin közreműködésével készítették el alapanyag hiányában, a fináléhoz viszont az író már csak a lezárással kapcsolatos elképzelését osztotta meg a készítőkkel. Ugyanakkor már a hatodik évadtól benne volt a pakliban, hogy a legkisebb szikra is puskaporos hangulatot idéz elő a rajongók körében. Végül ez így is lett, miután az utolsó két évad teljesen eltért az addig megszokottól: a történet feszített tempóban haladt és kiszámíthatóvá vált, nem mellesleg a karaktereket sem úgy szúrták már le, ahogy azelőtt. A legnagyobb ellenszenvet mégis a befejező évad váltotta ki. A rajongók az utolsó hat rész újraforgatását kezdték követelni, ráadásul több a sorozatban szereplő színész is kifejezte nemtetszését a történet lezárásával kapcsolatban. Természetesen a rajongói követelések csak süket fülekre találtak, a készítők és a színészek pedig lapoztak.

blank

Ugyanakkor sok rajongó elkönyvelte már, hogy a Tűz és Jég dala regényciklus utolsó köteteit sosem fogjuk megkapni, és be kell érjük Benioffék kisképernyős adaptációjával. Ám George R.R. Martin most saját blogján igyekezett oszlatni a kételyeket. A szerző a legújabb bejegyzésében erősítette meg, hogy nagyon is készül a hatodik és hetedik kötet, és többek közt arra is utalt, hogy a regényben lehet, más lezárást kap majd a történet. Ez már csak azért is tűnik evidensnek, mert a regényben több olyan karakter is akad, akiket a sorozat végleg kiírt a szori egy pontján, de arra is van példa, hogy egyes regénybéli karakterek másodpercnyi játékidőt sem kaptak a sorozatban. Túl radikális változtatásokra azonban nem érdemes számítani – péládul, hogy Daenerys Targaryen kerül végül a trónra Bran Stark helyett –, de az azért elképzelhető, hogy Bran nem teljesen olyan úton nyeri el a koronát, ahogy azt a sorozatban láthattuk.

Ugyan a The Winds of Winter nem rendelkezik megjelenési dátummal, de ha minden jól alakul, leghamarabb valamikor 2021-ben kerülhet majd a könyvesboltok polcaira.

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak