Kapcsolat
blank

A Control soron következő (és egyben utolsó) DLC-jéről már régóta tudni, hogy valamilyen formában folytatni fogja az író, Alan Wake történetét, aki nem mellesleg ezúttal maga is felbukkan a játékban. Emellett a fejlesztők nem voltak restek elárulni, hogy a cselekmény szerint Alan közel 10 éve, a saját játékának eseményei óta raboskodik a sötétségben, idő közben pedig legújabb regénye írásába is belekezdett. Az AWE kiegészítőben ennek a történetnek a lapjaiba botolhatunk bele, melyek egyúttal hatással vannak a főszereplő, Jesse Faden valóságára. Ugyanakkor az AWE történetből több részletet is megtudunk majd Alan fogságban töltött éveiről, valamint a 2010-es játék eseményeiről is.

blank

Azonfelül arra is fény derült, hogy a kiegészítő nagyjából 4-5 órányi játékidőt biztosít majd a játékosoknak, melynek keretein belül – egyebek mellett – egy új ellenfél típussal, az ugynevezett Airborne Rangerrel akadhatunk össze. A rangerök különlegessége, hogy csak hasonló fényalapú mechanikával lehet hidegre tenni őket, mint az Alan Wakeben megszállottaknak nevezett ellenfeleket, illetve a sötétség által megszállt tárgyakat .

A streamben a játékmenettel és a háttértörtténettel kapcsolatos információkon túl egy a DLC-vel érkező frissítés is szóba került, ami néhány könnyítést hivatott a játékba hozni. Jesse például immár három tárgyat lesz majd képes felemelni a Launch képességgel, gyakrabban érjük el a Control Pointokat, melyek egyben a főellenfelekhez is közelebb kerülnek, valamint a soft checkpointokat is sűrűbben helyezték el, hogy a már legyőzött ellenfelekkel véletlenül sem kelljen újra megütköznünk.

Az AWE és a frissítés augusztus 27-én érkezik majd PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re, ezzel párhuzamosan pedig a program minden DLC-t tartalmazó Ultimate Edition kiadása is érkezik majd, elsőként kizárólag a Valve digitális áruházának kínálatába.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak