Kapcsolat

Film

Ismételten elhalasztották a Mortal Kombat és a Venom 2 premierjét

És amikor már azt hittük, minden sínen van…

blank

blank

Még másfél hét sem telt azóta, hogy a Sony bejelentette a Tom Hardy (Mad Max: A harag útja, A visszatérő) és Woody Harrelson (True Detective) főszereplésével érkező Venom: Let There Be Carnage elhalasztását, de a médiakonglomerátum máris újfent módosított egy kicsit a produktum dátumán: a bemutató az újabban tervezett szeptember 17-ről 24-re került át. A stúdió a döntés okát ugyan nem indokolta meg, de ha tippelnünk kellene, azt mondanánk, hogy szeretnének biztosra menni. És bár a Venom 2 már így is két blockbuster, a James Gunn-féle (A galaxis őrzői) Az Öngyilkos osztag, valamint a Denis Villeneuve (Érkezés) rendezésében készült, igazi sztárparádét felvonultató Dűne közé ékelődött be, vetélytárs még így is szép számmal akad néhány kevésbé “blockbusteresebb” film képében. És mivel a filmszínházak kapuinak kitárása és a termek vetítőinek beizzítása még nem garancia arra, hogy ilyen időkben tömegek özönlenének a mozikba naponta, a Sony beadhatta a derekát, hogy a lehető legtöbb nézőt csalogathassa be a filmre.

Ugyanakkor nem csak a tokióiak variáltak megint. A Warner Bros. is a mozivásznon, illetve a HBO Maxen egyaránt bemutatásra kerülő Mortal Kombat-film halasztásáról számolt be, amit április 16. helyett 23-án lesz látható. Az okokat a WB. sem firtatta, a Variety értesülései szerint azonban az Egyesült Államokban ma bemutatásra kerülő Godzilla vs Kong áll a dolog hátterében – azaz hogy kicsit leülepedjenek a szörnymonstrumok körül kialakult hype-kedélyek.

A Venom: Let There Be Carnage tehát tehát szeptember 24-én debütál majd a mozikban, míg a Mortal Kombatban április 23-tól verik péppé egymást a legendás verekedős játék harcosai a gyöngyvásznon és a HBO Maxen egyaránt.


Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak