Kapcsolat

Képregény

Idén vadiúj Alien sorozattal támad a Marvel

Alienekből sosem elég.

blank

blank

Kis túlzással csak az nem hallott még a Ridley Scott (Gladiátor) által több mint negyven évvel ezelőtt létrehozott teremtényekről, aki mindeddig letapasztott füllel és csukott szemmel járta a világot. A xenomorphoknak szinte egy szempillantás alatt sikerült maguk köré toborozniuk egy kisebb rajongótábort, a ’80-as években pedig megkapta azóta elválaszthatatlan (vetély)társát, a ragadozót, avagy a Predatort is, aki szintén hasonló népszerűségnek örvend. Azóta persze több film, regény és videójáték mutatta be az űrbéli lények és az emberek macska-egér játszmáját, ráadásul hamarosan megérkezik az első élőszereplős tévésorozat is Noah Hawley (Légió) karmesteri vezénylésével. És ez még nem minden, nem a science fiction irodalom ugyanis az egyetlen papíralapú forma, melyben az alienek puszta megszületésükkel is széttrancsíroztak már jó pár bordacsontot: a kilencedik művészeti ágból való kalandjaikat az elmúlt évtizedekben a Dark Horse Comics kiadó gondozta, de tavaly nyáron ez megváltozott. A két ikonikus idegen jogai a manapság leginkább a jelmezes szuperhősökről és Star Warsról ismeretes Marvelre szálltak át. A hírt a kiadó akkor David Finch képregényrajzoló két igen pofás illusztrációjával adta tudtunkra, aki elmondása szerint gyermeki mosollyal a szája szélén álmodta újra mind a xenomorphot, mind a Tony Stark / Vasember lenyesett fejét szorongató ragadozót. Azt persze több illetékes is kihangsúlyozta már, hogy nem fogják mindkét lényt azonnal beleszőni a Marvel univerzumba. Kezdetben csak a franchiseok már létező világait, karaktereit és történeteit fogják tovább mesélni képregényes vonalon, majd szép lassan nyitni az újféle “multiverzum(ok)” felé. Na persze arra nem érdemes számítani, hogy végtelen történeteket szőnek majd Bosszúállók vs Alien vagy Bosszúállók x Predator módon – egy-egy párrészes crossover persze nagyon is elképzelhető –, sokkal inkább új kontextusba kívánják helyezni idővel az eddig megismerteket.

blank

A Marvel első lépésként egy önálló Alien képregénysorozattal igyekszik megvalósítani képzeteit, amelynek első száma március 31-én fog debütálni az Egyesült Államokban. Az új sorozat történetéért az a Phillip Kennedy Johnson felel, aki korábban az Empyre: Captain Americát hozta tető alá, az illusztrációk pedig Salvador Larroca (Doctor Doom) keze munkáját tükrözik majd. Korábban mindkét alkotó kifejezte lelkesedését a projekt iránt: Johnson elmondta, teljességgel fülig ér a szája attól, hogy nemcsak írhat egy alienes képregényt, de egyben egy új széria első történetét is neki kell papírra vetnie. Larocca is hasonló véleményen van, aki annyival kommentálta az egészet, hogy gyermekként, mikor először látta A nyolcadik utas: a Halál-t, már akkor felettébb lenyűgözte őt a szörny dizájnja, szóval megtiszteltetésnek veszi a feladatot.

Ami pedig munkájuk gyümölcsének cselekményt illeti, a nemes egyszerűséggel csak Alien címet viselő történet középpontjába egy Gabriel Cruz, a filmekből ismerős Weyland-Yutani megavállalat alkalmazásában álló zsoldos kerül, akinek szembe kell szállnia a lények eddig ismeretlen, új fajával. A tét pedig még magasabbra emelkedik, amikor is Cruz gyermekét elrabolják. Ez a szinopszis igazolni látszik C.B. Cebulski, a Marvel Comics főszerkesztőjének szavait, aki még júliusi egybeolvadás kapcsán beszélt arról, hogy a filmekre jellemző drámával, rettegéssel és ikonikus pillanatokkal a képregények is bőséggel fognak kecsegtetni. Érdekesség, hogy nem az Alien lesz az egyetlen “új” történet a Marvel zászlaja alatt, terveznek ugyanis új kiadásokat is megjelentetni a korábbi Dark Horse történetekből, aminek első darabja áprilisban fog debütálni Aliens Omnibus Vol. 1 címen.


Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért keress minket a Facebookon!



Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak