Kapcsolat

Gaming

Két vadiúj Final Fantasy VII is érkezik a közeljövőben, egyenest a zsebben hordozható platformokra

Final Fantasy VII minden mennyiségben.

blank

blank

Az már kijelenthető, hogy az épp krisztusi korát élő szerepjáték, a Final Fantasy rajongói nem panaszkodhattak az elmúlt napok eseményeit illetően. Előbb kiderült, hogy a Playstation Plus előfizetéssel rendelkezők e hónap folyamán ingyen szerezhetik be a hetedik epizód remasterelt változatát, majd a múlt heti State of Play-en végre hivatalosan is bejelentették ugyanezen program PS5-ös verzióját is. Nem ez volt azonban az egyetlen dolog, amire a játékosok felkaphatták a fejüket: a sorozat 7. részét illetően ugyanis két vadiúj projekt is napvilágot látott, melyek a Final Fantasy VII The First Soldier és a Final Fantasy VII: Ever Crisis nevet kapták, és az alapjáték egyfajta mobilos vadhajtásaként funkcionálnak.

Az eseményen elhangzott tájékoztató szerint a The First Soldier egy battle royale-nak készül, ami a Final Fantasy VII történései előtt 30 évvel játszódik, és egy leendő Soldier bőrébe bújva kell megvívnunk harcunkat a túlélésért. Ezek alapján rengeteg akcióra számíthatunk, a történet viszont kicsit szegényesre sikeredett.

Ugyanez viszont szerencsére nem mondható el az Ever Crisis-ről, amely az eredeti játék történetét meséli el, de mindezek mellett az összes korábbi mellékág (Advent Children, Before Crisis, Crisis Core, Dirge of Cerberus) sztoriját is végigjátszhatjuk majd.

Mindkét alkotás Android és iOS alapú rendszerekre érkezik, amelyből a First Soldiert elvileg már az idén nyüstölhetjük majd, az Ever Crisis debütálására pedig valamikor 2022-ben kerül sor.


Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak