Kapcsolat

Film

Kevin Feige-t a Bosszúállók 5. időpontjáról kérdezték, válasza nem túl örömteli

Azért van némi fény az alagút végén.

blank

blank

Jövőre lesz tíz éve, hogy először összeállt az MCU “szupercsapata”, a Bosszúállók, akik a mögöttünk hagyott évtizedben még további három alkalommal hódították meg a gyöngyvásznat. Utolsó akciójukra a 2019-ben bemutatott Végjátékban került sor, ami nem csak az ő ténykedésük, de a Végtelen-szága végére is pontot tett. Persze az élet megy tovább, a Marvel illetékesei pedig nyilván összetrombitálják majd az új brigádot, csak erre nem biztos, hogy mostanában fog sor kerülni. Hiszen a 2012-es film előtt a csapat hat tagja közül négynek (Vasember, Hulk, Thor, és Amerika Kapitány) már megvolt az önálló filmje, és a dolgok arra engednek következtetni, hogy ez most sem lesz másként. Kevin Feige-t, a Marvel atyaúristenét ugyanis egy beszélgetés során többek között a Bosszúállók 5. időpontjáról is kérdezték, és válasza nem volt túl örömteli.

Mint azt tudjuk, a januárban a Disney+-on debütált WandaVision által útjára indult az MCU negyedik fázisa, amit olyan produkciók követtek, mint A Sólyom és a Tél Katonája, a Loki, de végre Fekete Özvegy saját filmje is befutott a mozikba (na meg az egeres cég platformjára, amiből lett egy pici balhé). Ezek az alkotások viszont már eddig ismert karaktereket állítottak a középpontba, ám szeptember elején érkezik a Shang-Chi és a Tíz gyűrű legendája, amiben a Marvel első ázsiai szuperhősével ismerkedhetünk meg. A közelgő film kapcsán beszélgetett Feige-vel a Collider riportere, Steve Weintraub, aki feltette a kérdést, mikorra várható a következő Bosszúállók-mozi. Válaszában Feige kifejtette, hogy azt szeretnék, ha megfelelő hosszúságú idő telne el a Végjáték után ahhoz, hogy belekezdjenek a következő szágába, ami már tervezés alatt áll. Azt is hozzátette, hogy az első fázishoz hasonlóan ezt is először fel kell építeni, mielőtt újabb gyülekezőt rendelnének el.

blank
Vajon kik lesznek az utódok?

Feige szavaiból tehát kiderül, hogy az ötödik Bosszúállók-filmre ne mostanában számítsunk, ha figyelembe vesszük, hogy a 2008-as A vasember után négy évvel álltak össze először a hősök, akkor a legvalószínűbbnek egy 2025-ös premier tűnik. Másrészről viszont lehet, hogy nem is kell addig várnunk, hiszen mind a WandaVision, mind a Loki kacérkodott a multiverzumokkal (a Pókember: Nincs hazaútnak, illetve a jövőre érkező Doctor Strange in the Multiverse of Madnessnek pedig félhetően központi témája lesz), így könnyen elképzelhető, hogy a leendő Bosszúállók összeállnak majd az eljövendő filmekben, még ha nem is a klasszikus formában. Mivel az MCU negyedik fázisa összesen 11 filmet számlál, (plusz a sorozatok, mint a Ms. Marvel, a She-Hulk, vagy a Sólyomszem) amiben lesznek régi és új arcok (például a napokban kijött friss előzetesben látható Örökkévalók), sanszos, hogy az új csapatot előbb láthatjuk összeállni, mint gondolnánk.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon, valamint ha érdemesned látod, támogasd munkánkat Patreonon, hogy fejlődni tudjunk!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak