Connect with us

Teszt

King Arthur Knight’s Tale Early Access Teszt – Mindent Camelotért

Csak a holt király a jó király. Vagy annyira mégsem?

Publikálva:

Napjainkra talán mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország is igyekszik felzárkózni a nyugati popkultúrához, legyen szó a mozgóképes, az irodalmi vagy akár a videójátékos éráról. Az utóbbi téren hazánk abszolút zászlóvivőjeként a 2005-ben alakult NeocoreGames említhető. Az ő nevükhöz fűződik többek közt a 2018-ban megjelent Warhammer 40 000: Inquisitor – Martyr, valamint a trilógiává dagadt The Incredible Adventures of Van Helsing, melyekhez újabban egy harmadik IP is hozzájuk csatlakozott a King Arthur Knight’s Tale képében. A több mint ezeréves kelta eredetű próza-ciklus már számos feldolgozást megélt, a Neocore azonban egy meglehetősen sajátos aspektusból közelítette meg az alaptörténetet: a Knight’s Tale pikantériája, hogy egy velejéig kifacsart módon eleveníti meg az Artúr-mondakört.

A főhős ezúttal nem a legendás Arthur Pendragon, hanem törvénytelen, vérfertőzésből született fia, Sir Mordred. Ezt pedig stílszerűen egy ízig-vérig dark fantasy környezetben kapjuk meg, többek közt élőholtak és mindenféle ördögi teremtények menetkíséretében. A történet szerint a briton király egy elátkozott sereggel igázta le saját birodalmát, a nép ezért hajdani uralkodójuk ellenlábasát, Mordredet invitálja segítségül. Hősünk egyenest a sírból kerül elő, hogy véghezvigye, amire mindig is vágyott: azaz hogy uralma alá hajtsa egész Camelotot. És itt jövünk mi a képbe.


Mivel egy körökre osztott stratégiai-RPG játékról van szó, a tutorial lejátszását követve egy egyelőre kevésbé terebélyes világtérképen találjuk magunkat, mindennek központjában a játékmenet szívével és lelkével, Camelottal. A sziklaszirtre épített kastély azonban nemcsak otthonként funkcionál. Itt tápolhatjuk karaktereinket – merthogy Mordreden kívül több is van –, nyalogathatjuk sebeinket, illetve alkalmanként a népünkről is gondoskodnunk kell; a városfejlesztésről már nem is beszélve. Ez utóbbit lehetőséget a játék jelenlegi verziójában három elem alkot: a kereskedő (merchant), ahol karaktereink felszerelését igazgathatjuk a fegyverektől a vértezeteken és az ilyen-olyan bónuszokkal megtámogató csecsebecséken át, egészen a potionökig. A másik a katedrális (cathedral), melynek fejlesztésével olyan extrákhoz juthatunk, mint a jóárasított orvosi ellátás vagy éppen a rövidebb lábadozási idő. Ez utóbbi a harmadik építményünk, a menedékház (hospice) funkcióit erősíti, amely a karakterek életerejének regenerálásán túl ugyan semmi egyébbel nem kecsegtet, ám annál hasznosabb. Embereink ugyanis potionök elfogyasztásán kívül nem túl sokféleképpen képesek regenerálódni, a piros italokat azonban a játék nem osztogatja túl bőkezűen. Igaz, van más lehetőségünk is, de arról majd később…


A városmenedzsmentelésen túl természetesen akadnak küldetések is a Knight’s Taleben, melyekből jelenleg szintén nincs még sok, ám már ezek is kellően tartalmasak és izgalmasak ahhoz, hogy még többet akarjunk belőlük.

Miután a Tó Asszonya útbaigazított, kalandunk egy kriptában veszi kezdetét, itt már valós időben, izometrikus kameranézetben. És ez mindaddig így is marad, amíg bajuszt nem akasztunk egynéhány ellenféllel. Ekkor ugyanis a terület átcsap sakktáblába, majd körökre osztott harcban kell megvillogtatnunk taktikai készségeinket. Ezen rendszer az olyan címekből ismer mechanikára épít, mint a Baldur’s Gate vagy a Divinity: Original Sin 2. Ugyan nem ez fogja megváltani a világot, de mielőtt bárki azt feltételezné, hogy egyszerűvé teszi a játékot, az nagyobbat nem is tévedhetne.


A küldetésekre három társat vihetünk magunkkal, akikből jelenleg hat található a játékban, kasztjaik pedig a szerepjátékokból ismert szentháromság: azaz a harcos, a varázsló és az íjász. Early accessben egyedül a harcosnak találkoztunk különböző egykezes, illetve kétkezes fegyverrel hadonászó alfajával (defender, champion), ám határozottan nem mindegy, milyen felállásban vágunk neki a küldetéseknek. Mivel – ahogy azt már említettük – karaktereinknek meglehetősen körülményes helyreállítani életerejét, nincs bevált felállási recept. Folyton arra kényszerülünk, hogy más és más taktikát alkalmazzunk, a rossz csapatépítés pedig akár végzetes is lehet. Ahogy a legtöbb műfajbéli játékban, úgy itt is fontos, hogy minden kaszt képviseltesse magát.


A Neocore már a játék bejelentésekor elhintette, hogy a teljes játékmenet során hat különböző osztályba tartozó ellenféltípussal találkozhatunk majd, melyek ötven különböző nehézségi szintet képviselnek. Jelenleg csak emberekkel és élőholtakkal találkozhatunk, szint terén azonban már most igen színes a paletta. Az együtéses kriptaszökevénytől a halottfeltámasztón át egészen az agyonvértezett íjászig mindennel is összeakadhatunk, a velük való ütközetek pedig a jól ismert kő-papír-olló alapmechanikájára épülnek. Például Mordredet (aki alapvetően egy defender) üthetik-vághatják, cserébe csapásai nem osztanak ki túlontúl nagy sebzéseket. Ellenben a varázslóval, akinek puszta alaptámadása nyomán is úgy hullanak a rosszarcúak, mint a legyek, életerejét viszont már egy-két találat is megviselni. És mivel a halál is végleges a játékban, az elesett karaktereink semmilyen módon nem támaszhatóak fel, ezért nem árt okosan beosztani a körökre jutó akciópontjainkat, és jól pozícionálni csapatunkat.

Ebben lehetnek segítségünkre a különböző tereptárgyak (kő, oszlop), valamint arra sem árt odafigyelni, karaktereink éppen merre néznek. Például a defender csak a szemből érkező csapásokat képes blokkolni, a hátulról jövők ugyanis már garantáltan célt érnek. Persze ezalól az ellenfelek sem élveznek mentességet, és ha jól gazdálkodunk lépéseinkkel, akár mi is könnyűszerrel leszerelhetjük őket. Mi több, az overwatch játékelemnek köszönhetően egy fedezék mögé bújva a meglepetés erejével is lesújthatunk rájuk egy kritikus sebzést okozó csapással.


És ha már itt tartunk: ellenfeleinkről az ugyan nem mondható el, hogy született géniuszok lennének, de azért igyekeznek ügyelni testi épségükre. Ha tehetik, az íjászok fedezékből kihajolva tüzelnek ránk; menekülnek, ha közelharci karaktert eresztünk rájuk, a támogatók pedig akkor lövik be a csapat-buffot, amikor a legtöbb társuk áll annak hatáskörzetében. Na meg ha védtelenül feledünk egy-egy karaktert, azonnal annak torkának esnek.

Nehézségi szintek tekintetében egyelőre csak a classic és a roguelike mód közt válogathatunk, amelyek lényegében ugyanazt a kihívást jelentik, a különbség csupán annyi, hogy míg az előbbiben halál esetén visszatölthetjük játékállásunkat, az utóbbiban Mordred halálával végleg búcsút inthetünk az addig elérteknek, és újrázhatjuk az egészet a tutorialtól kezdve.


Ugyanakkor, ha sikerrel zárjuk az összecsapásokat, általában egy kis loot üti a markunkat, melyeket ládákból és hullarablásból nyúlhatunk be; ám az inventory nem érhető el küldetés közben. Csak és kizárólag a feladatunk elvégzését követve cserélhetjük le vértünket és fegyvereinket vagy csatolhatunk fel potionöket. Ha pedig netalántán misszió közben fogyunk ki a gyógyitalból, nem feltétlenül van vész. Itt jön képbe a harmadik regenerálódási lehetőség, amit az elején már említettünk, avagy a táborhely. A térkép különböző pontjain lehetőségünk van ugyanis megpihenni, amivel élve két opció kínálkozik számunkra: vagy helyreállítjuk némileg harcosaink életerejét vagy megszereljük egyikük megtépázott páncélját.


Lévén, hogy egy korai hozzáférésű játékról van szó, így nem érdemes túlzottan a technikai állapot ecsetelésével foglalkozni. De ha a jelen egetrengető hibáit kellene említeni, akkor egy beragadt küldetés, illetve a hanyatló teljesítmény lenne az. Ezektől eltekintve elmondható összességében, hogy bár a King Arthur a klasszikus cRPG-k alapkoncepciójára épül, az alapsztorija érdekes, a játékmenete pedig kellően izgalmas és jól kiegyensúlyozott ahhoz, hogy később akár a zsáner egyik nevesebb képviselőjévé avanzsáljon. Mi a magunk részéről reméljük, hogy mindez a végleges megjelenéssel ténylegesen is megvalósul, és persze bízunk benne, hogy befoltozzák a hibákat, illetve küszöbölik az olyan hiányosságokat, mint a hiányzó ajakszinkron; a villódzó textúrák, na meg a fentebb említett idegőrlő jelenségeket. És persze tartalommal is teletömik, amelyek egymással szimbiózisban is képesek lesznek ugyanolyan jól működni, mint külön-külön.


A King Arthur: Knight’s Tale a tervek szerint valamikor idén fog megjelenni PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X / S-re, korai hozzáférésben pedig már elérhető a Valve áruházában.

Ha tetszett a cikk, további tartalomért kövess minket a Facebookon!

Kövess minket Facebookon

---

GameArs © 2024 Minden jog fenntartva. A weboldalon fellelhető tartalom felhasználása, utánközlése kizárólag engedéllyel lehetséges. Elérhetőség: gamears@gamears.hu