Kapcsolat

Gaming

Még meg sem jelentek az újgenerációs konzolok, de valaki már most tudja melyik masina és játék lesz a legkelendőbb

Az eredmény egész elképesztő!

blank

blank

Az idei év utolsó negyede több szempontból is izgalmasnak ígérkezik. Egyrészt érkeznek az újgenerációs konzolok, másrészt olyan régóta várt címek jelennek meg, mint Cyberpunk 2077, az Assassin’s Creed Valhalla vagy a Demon’s Souls felújított változata, ráadásul mindez az ünnepekre. Ez az összesség ihlette meg az NPD Group egyik vezető elemzőjét, Mat Piscatellát, hogy kikalkulálja, vajon melyik kiadó és gyártó terméke viszi el a pálmát az év végi hajtásban. Ezen a ponton nem árt kiemelni, hogy Piscatella abszolút szakértőnek számít a dologban, ugyanis már több éve követi és elemzi az amerikaiak videojátékos szokásait, így előrejelzései semmiképpen sem mondhatóak komolyan vehetetlennek.

A szakember a beszámolóját egy egészen elképesztő adattal nyitja: számításai szerint a videojáték-ipar nem kevesebb, mint 13,4 billió dollár bevétellel számolhat csak az Egyesült Államok területén, ami már a tavalyi számokhoz képest is 24%-os növekedést jelent. Ebben a százalékban benne vannak a konzol, a játék és persze a mindennemű tartozékok eladásai. Amennyiben pedig ez a horribilis összeg valóban gazdá(ka)t cserél ilyen rövid idő leforgása alatt, akkor a lakosság költése hivatalosan is átlépi az 50 milliárd dolláros álomhatárt 2020-ban.

Piscatella a konzoloknak hatalmas eladási számokat vizionál, és nemcsak az idei, de a következő esztendőre is. És bár a PS5-öt kapósabbnak mondja a Series X-nél, ám mégis a Nintendo Switch lesz a szerencsés harmadik fél, amiért az előbbi kettőből nem kerül elég a boltok polcaira – bár azt hozzátette, hogy a Nintendo portékájából a tengerentúliak sem rendelkeznek elég darabszámmal, az utánpótlás pedig problémás lehet. Ettől függetlenül a verseny minden bizonnyal szoros lesz konzolos téren.

blank

Ami a játékeladásokat illeti, a Sony-Microsoft játékgépek piacra kerülésével vitathatatlan, hogy kelendőek lesznek a XSX / PS5 termékek, a kérdés sokkal inkább az, hogy a régi motorosok (PS4, Xbox One felhasználók) mennyi százalékkal járulnak hozzá a teljes játékeladásokhoz? Nos, a legjelentősebbel, ugyanis egyfelől nagyon sokan nem akarnak még generációt váltani, másfelől az új megjelenések is vígan elfutnak a jelenlegi konzolokon – a visszafelé kompatibilitásról pedig még nem is beszéltünk. Ezen felül a külső tárhelyek forgalma növekedhet meg jelentősen, tekintettel arra, hogy a gyártók nem estek túlzásba next-gen konzoljaik kapacitását illetően. Egy mindenre kész játékosnak pedig egy kis pluszköltség nem lehet akadály, hogy “szenvedélyének hódolhasson”. Kiegészítők tekintetében pedig a gamepadeknek és headseteknek lehet még jó korszakuk, mindkettő rekordeladással zárhatja a karácsonyi szezont.

Fizetős szolgáltatások terén az NPD munkatársa úgy véli, hogy a PlayStation Plus Collection debütálása ellenére a legtöbben továbbra is az Xbox Game Pass Ultimate előfizetést fogják igénybe venni, bár több arra utaló jel is van, ami szerint a PlayStation Now tovább terjeszkedik – a toplistát ugyan nem forgatná fel, de azért biztosan sokan tennének vele egy próbát azokban az országokban is, ahol csak trükközéssel érhető el a szolgáltatás.

blank

Végezetül pedig az elemzés konkrét programokat – azaz egy konkrét programot – említ még, de a számok szerint ezúttal sem lesz új a nap alatt, továbbra is a Call of Duty lesz a piacvezető – immár zsinórban a 12. éve. Piscatella ehhez még azt hozzátette, hogy a Black Ops Cold War-t nemcsak az ünnepekben, hanem az elkövetkezendő esztendőben is a legtöbben fogják megvásárolni.


Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak