Kapcsolat

Képregény

Megújult formában tér vissza a The Walking Dead

blank

blank

Napjaink egyik legsikeresebb zombis története igazi kuriózumnak számít a képregényes berkekben, hiszen a 2003. és 2019. között kiadott lapszámai egytől-egyig fekete-fehérben jelentek meg. Idén októberben viszont ez változni fog, ugyanis a sápadt posztapokaliptikus világ ezúttal színektől terhesen tér vissza, ráadásul egyéb extra tartalommal is kiegészülve.

A The Walking Dead képregénysorozat még az ezredforduló hajnalán, 2003. októberében indult hódítóútjára az Image Comics kiadó gondozásában, az izgalmas és fordulatokban gazdag cselekményének, valamint a végletekig kidolgozott karaktereinek köszönhetően – ami egyben új színt is csempészett a zombi-zsánerbe – pedig egészen a 2019-ben megjelent 193. füzetig tudott menetelni. És bár a The Walking Dead fekete-fehér volt, ez idő alatt mégis sikerült az elmúlt 16 év egyik legnépszerűbb képregénysorozatává avanzsálnia.

Nem is csoda hát, hogy az élőhalottas világ újszerűségével aztán több iparág is szerencsét próbált: 2010-ben indult el az első, azonos című élőszereplős tévésorozat, majd öt évvel később egy spin-off, a Fear the Walking Dead követte – valamint hamarosan érkezik egy újabb mellékhajtás is World Beyond alcímmel. Azonfelül a videójátékos éra sem maradt élőhalottak nélkül, az évek során pedig több a The Walking Dead univerzumában játszódó program is megjelent: a legelső a 2012-2018. között futó Telltale Games-féle kalandjáték-elemekkel megtűzdelt interaktív mozi, a The Walking Dead Season One – Final Season volt, a legutóbbi pedig az idén debütált The Walking Dead: Saints & Sinners.

blank

És bár a zombi-opuszt világszerte a mai napig egyre hatalmasabb népszerűség övezi, még mindig sok olyan rajongója van a franchisenak, akik képtelenek rávenni magukat a képregényekre az idegen, színtelen ábrázolásmód miatt. Nekik szól most Robert Kirkman, a széria eredeti kitalálójának legújabb bejelentése, ami szerint a The Walking Dead színes újrakiadást kap Deluxe címmel. Ugyanakkor az új kiadás nemcsak színekben lesz gazdagabb, hanem egyben új borítókat és egy The Cutting Room Floor nevezetű szövegblokkot is kap, ahol a szerzőtől olvashatunk majd kommentárokat, háttéranyagokat és más különlegességeket.


A színekért Dave McCaig (The New Avengers, American Vampire) felel, az új borítók pedig Dave Finch (Batman:The Dark Knight), Arthur Adams (Incredible Hercules) és Julian Totino Tedesco (Hawkeye: Kate Bishop) keze munkáját tükrözik. Az újrázás első felvonása október 7-én debütál majd az Egyesült Államokban, majd havi rendszerességgel, dupla kiadással érkeznek a további részek. Hogy számíthatunk-e hazai megjelenésre is, az egyelőre nem tudható.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak