Kapcsolat

Gaming

Megvan, mely PS-exkluzív cím érkezik még PC-re a Days Gone-on túl

És már nem is kell rá sokat várni…

blank

blank

A novemberben bekövetkezett konzolos generációváltással várható volt, hogy a Sony valami rendhagyó lépéssel fog előrukkolni, arra azonban nem számítottunk, hogy a prev-gen játékokat fogja leszállítani személyi számítógépekre. A törekvés előhírnökeként, derült égből érkezett meg tavaly a 2017-es sikercím, a Horizon Zero Dawn natív portja, nemrégiben pedig a tokióiak a Days Gone-t is bejelentették további, egyelőre meg nem nevezett címekkel karöltve. Itt sokan a God of Wart, a Bloodbornet és a Ghost of Tsushimát kezdték vizionálni, de ha egészen őszinték akarunk lenni magunkhoz, ezek azért elég merész elgondolások. Persze benne van, hogy egyes darabokat – például Kratos északi kalandjait – elhoznak személyi számítógépekre “érdekel a folytatás is? vegyél egy PS5-öt!” elvi alapon, mint a már említett Horizon Zero Dawn esetében, a Days Gone portolása pedig több ízben is megérthető. Egyrészt 2019-es megjelenése óta aki tényleg szerette volna átélni Deacon St. John posztapokaliptukus túráját, az már lecsapott rá korábban, a PS5 tulajdonosok kvázi ingyen hozzájutottak a PS Collection részeként, újabban pedig az áprilisi PS Plus keretében bárki lecsaphat rá, ezzel pedig szinte minden playstationös játékos könyvtárában ott virít a Days Gone.

Persze a kérdés továbbra is joggal állhat fenn, hogy a Sony mely további címekre gondolt korábbi kijelenésében, a választ azonban nem kell tovább keresni: a PS Plusban a Sony-féle masinára tavaly már szintén ingyenesen kínált, később pedig mobilokra is megjelent Erica lesz a következő.

Aki esetleg nem lenne képben: a program alapvetően az FMV, azaz full motion video technológiára épül, ami lényegében annyit tesz, hogy kapunk egy nagyjából másfél óra játékidejű pszicho-thriller filmet egy kis csavarral a dologban: az események a mi döntéseink alapján formálódnak. A koncepció abban tér el a Telltale Games és a Quantic Dream által fejlesztett játékok formulájától (The Walking DeadHeavy Rain), hogy a renderelt képi világ helyett hús-vér szereplőket láthatunk a jelenetekben. Továbbá nincsenek logikai feladványok vagy ügyességi minijátékok, csupán döntések (és néhány tárgy, amikkel interakcióba léphetünk), melyeket nekünk kell meghoznunk a címszereplő, Erica Mason helyett. Összességében valami hasonlót kell elképzelni, mint a netflixes Black Mirror című sorozat spin-offja, a Bandersnatch esetében, az azonban nem mint önálló játék jelent meg, hanem a streaming szolgáltató kínálatába építették be, mint egy végigjátszható filmet.

Az eredetileg 2019-ben megjelent Erica PC-s változata május 25-én érkezik meg a Valve áruházába, de hogy milyen árcédulával, az most még nem tudható.


Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak