Kapcsolat

Sorozat

Megvan, mikor érkezik a felnőtteknek szánt M.O.D.O.K sorozat

George Tarleton stop-motion animációval készülő sorozatát inkább a felnőtteknek, mintsem a gyerekeknek szánják.

blank

blank

M.O.D.O.K a Marvel képregények egyik legérdekesebb figurája, hiszen egy velejéig romlott szupergonosz, ugyanakkor külső megjelenésre elég parodisztikus látványt nyújt üvegtartályba zárt hatalmas fejével. Valljuk be, egy MCU filmben nehezen tudnánk elképzelni, de úgy látszik, a készítők találtak a módot, hogy komolyabban is számoljanak a karakterrel: a Marvel’s Avengers videójátékban való, nem elhanyagolható szerepe után hamarosan érkezik a saját animációs sorozata is, méghozzá az ismert komikus, Patton Oswalt (A Goldberg család) hathatós közreműködésével, aki most részleteket is megosztott.

Egyebek mellett elárulta, hogy az epizódokat már megírták és a hozzájuk tartozó szöveget is sikerült rögzítenie a stábnak. Így már csak az animálás van hátra, melyet stop-motion technikával (ez a képkockánként beállított és rögzítési eljárást jelenti, mint például TV Maci) készítenek a minél szórakoztatóbb hatás érdekében. Oswalt azzal zárta nyilatkozatát, hogy a produkció előreláthatólag valamikor a jövő év elején fog debütálni, pontos premier dátum azonban még nincs.

A hathatós közreműködést pedig nem véletlenül emeltük ki, Oswalt ugyanis mind írói, mind produceri kreditekkel is rendelkezik, amellett, hogy a címszereplő M.O.D.O.K. hangját is ő kölcsönzi. A stand-up komikus-színész mellett egyébként olyan színészek szólaltatják meg a karaktereket, mint Aimee Garcia (Lucifer), Melissa Fumero (Brooklyn Nine-Nine), Wendi McLendon-Covey (A Goldberg család), Ben Schwartz (Városfejlesztési osztály), Beck Bennett (Saturday Night Live), Jon Daly (Kroll Show) és Sam Richardson (Az alelnök). Továbbá a csapatot erősíti Daniel Rojas zeneszerző is, aki egyebek mellett a Kipo és a csodálatos szörnyek kora zenéjét szerezte.

A széria a Hulu streaming szolgáltató műsorán fog debütálni, melynek jogaira a platform nagyjából két éve csapott le a Hit-Monkey, a Tigra és Dazzler, valamint Howard, a kacsa mellett. Az eredeti koncepció az volt, hogy a csapat végül egy The Offenders című crossover-sorozatban jön össze, ám a M.O.D.O.K. kivételével mindegyik ötlet a kukában végezte.


Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak