Kapcsolat

Gaming

Most több mint 15 000 ezer forintot spórolhatunk meg az Epic Games Store jóvoltából

blank

blank

Ahogy az minden csütörtök öt órakor lenni szokott, az észak-karolinai vállalat egy (esetenként több) ingyenesen kínált játékkal várja regisztrált felhasználóit. Az elmúlt egy hétben “csak” egy játékra, az Into the Breachre csaphattunk le egyetlen peták kicsengetése nélkül, most azonban mindjárt két program vette át a Subset Games körökre osztott stratégiai játékának helyét, melyeknek összértéke eredetileg több mint 15 000 forintra rúg(na).

Az egyik ellenszolgáltatás nélkül bezsákolható cím a 2018-as Railway Empire, amiben vasútvonalak építését kell menedzselnünk, a másik pedig a szintén 2018-ban megjelent Where the Water Tastes Like Wine című, történetközpontú kalandjáték, amelyben az Egyesült Államokat kell bejárnunk keresztül-kasul a túlélés érdekében.

Az ingyen kínált programok megszerzéséhez nem kell mást tenni, mint felkeresni az Epic Games digitális boltját, ha még nem tettük, regisztrálni egy fiókot (de akár a Google fiókunkat is használhatjuk a belépéshez), külön-külön ellátogatni a játékok adatlapjára, majd rábökni a képük alatt látható GET gombra. Ha ezzel megvagyunk, a Railway Empire és a Where the Water Tastes Like Wine is azonnal hozzáadódik a könyvtárunkhoz, a jövőben pedig bármikor letölthetjük és játszhatunk velük az Epic Games kliensprogramján keresztül.

A vállalat ugyanakkor a jövő héten sem hagy minket ajándék nélkül, ami nem más, mint a Stick It To The Man! címre keresztelt indie fejlesztés lesz.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon, nehogy lemaradj, és ne feledkezzetek meg szeptemberi nyereményjátékunkról sem, aminek keretein belül most két Marvel+ képregényt, egy steames Hellblade Senua’s Sacrifice kulcsot, fődíjként pedig egy 28 cm-es Baby Yoda plüss figurát nyerhettek meg.

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak