Kapcsolat

Film

Megvan, ki lenne a Doctor Strange 2 főgonosza?

Őrület lenne a javából.

blank

blank

Noha a Marvel Moziverzum negyedik fázisa – az eredeti tervekkel ellentétben – egyelőre csak a kisképernyőkön tudott elrajtolni a WandaVision, illetve A Sólyom és a Tél Katonája révén, egyre közelebb vagyunk ahhoz, hogy a megszokott, gyöngyvásznas formátumban is tovább folytatódjék a nagy marveles kaland. A mozis fázisnyitó darab július 9-én érkezik a nemes egyszerűséggel csak Fekete Özvegyre keresztelt film képében, amely nemcsak hogy Natasha Romanoff első, de egyben utolsó filmje is lesz, nem mellesleg felkonferálja a vadiúj Özvegyet, Yelena Belova-t is, akit a leginkább a 2019-es Fehér éjszakákból, illetve az ugyanezen évben debütált Kisassonyokból ismerős Florence Pugh formál meg.

A szuperkémet nem sokkal később Shang-Chi és az Örökkévalók követik majd egy-egy önálló produktumban, az év végi nagy durranás pedig határozottan a december 17-re kitűzött, mindenféle Pókverzumokat is megnyitó harmadik Pókember-film, a No Way Home lesz. Persze a Marvel Studios a hálószövővel még messze nem süti el az összes puskaporát, bőven hagy belőle a 2022-es esztendőre is, amely a Doctor Strange in the Multiverse of Madness-szel indít, Benedict Cumberbatch varázslója mellett pedig Elizabeth Olsen is felbukkan benne, immáron Skarlát Boszorkányként. De hogy a jó öreg Strange az őrületen túl kivel fog bajuszt akasztani a filmben, azt sűrű homály fedi, a már lefutott WandaVision cselekménye és az előzetes információk szerint viszont sokan a Marvelbeli Pokol urát, Mephisto-t fantazmagóriálják az egyik legpotenciálisabb antagonistaként.

blank
LÁTOGASS EL PARTNERSHOPUNKBA MENŐ FUNKO POP! FIGURÁKÉRT

Az eddigiek ismeretében nem is tűnik ördögtől való elgondolásnak az ördög felbukkanása, csakhogy a The Illuminerdi legfrissebb értesülései szerint nem ő, hanem egy Shuma Gorath nevezetű lény lesz az, aki ténylegesen is magával hozza a címben is szereplő őrületet. A hír mindenképpen meglepő, ám korántsem előzmény nélküli, az ilyen ügyekben bennfentesnek számító Daniel Ritchman saját Patreon oldalán korábban kijelentette, hogy Shuma Gorath része egy MCU-s projektnek. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy ez a projekt a Doctor Strange 2 lesz, amiben az említett lény a jelentés szerint a Xochitl Gomez (Árnyfarkasok) által alakított America Chavezre fog vadászni, hogy megszerezze az erejét, mivel annak birtokában uralni tudná az egész multiverzumot.

Shuma Gorath egyébként pont jövőre ünnepli ötvenedik születésnapját, ugyanis 1972-ben debütált a Marvel Premiere ötödik számában, megalkotói Steve Englehart és Frank Brunner, és olyan, mintha H.P. Lovecraft történeteiből szalajsztották volna. Kinézetre egy óriási, csápos, egyszemű polipszerű lényként írható le, képességei között pedig ott szerepel többek közt az energiavetítés, az alakváltás, a teleportálás, a lebegés és a valóság megváltoztatása – egyszóval szinte legyőzhetetlen ellenfélnek számít.

blank

Persze mindezt még senki sem erősítette meg hivatalosan, addig pedig nem árt pletykaként kezelni az információt. Intő jel lehet azonban, hogy eddig nem lehetett hallani komolyabb casting bejelentést a produkció rosszfiújával kapcsolatban, mivel Shuma Gorath bizonyára CGI-technológiával kelne életre, a szinkront pedig a színfalak mögött is el lehet intézni.

Érdekesség egyébként, hogy a film eredeti rendezője, a Doctor Strange első részét is jegyző Scott Derrickson (aki kreatív nézetkülönbségek miatt végül távozott, helyét pedig a Tobey Maguire-féle Pókember-filmek direktora, Sam Raimi vette át) és forgatókönyvírója, C. Robert Cargill (aki szintén cserepadra szorult Michael Waldron mögött) állítólag azt akarták, hogy Nightmare legyen a film antagonistája, úgy tűnik azonban, hogy az új szelek elsöpörték az ötletet.

A Doctor Strange in the Multiverse of Madness tehát a tervek szerint 2022. március 25-én debütál az Egyesült Államokban, a főbb szerepekben Cumberbatch-on, Olsenen és Gomezen kívül Benedict Wongot (Mentőexpedíció), Chiwetel Ejiofort (12 év rabszolgaság) és Rachel McAdamst (Sherlock Holmes-filmek) láthatjuk majd.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon, valamint ha érdemesnek látod, támogasd munkánkat Patreonon!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak