Kapcsolat

Gaming

A következő Star Wars játék Nintendo Switchre és mobilokra érkezik – ja, és ráadásul ingyenes lesz

Star Wars, egyenest a FarmVille fejlesztőitől!

blank

blank

A tegnapi nap a Nintendo egy közel ötvenperces Direct adással jelentkezett, aminek keretében a 2021-es terveit igyekezett felvázolni. Az olyan bejelentések mellett, mint a Mario Golf: Super Rush vagy a vadiúj Hyrule Warriors: Age of Calamity és Animal Crossing: New Horizons tartalmak, többek között a Star Wars fanok is felkaphatták a fejüket, a cég ugyanis bejelentett egy, a messzi-messzi galaxisban játszódó játékot is, amely a Star Wars Hunters címet kapta. A bejelentés érdekessége, hogy ugyanarról a Star Wars projektről van szó, amelyet még novemberben szellőztettek meg, csak akkor még egy kizárólag iOS és Android alapú rendszerekre érkező játék-appról volt szó, de mint most kiderült, kéz a kézben érkezik majd a Nintendo hibrid konzolos verziójával.

A játékot a FarmVille-ről elhíresült Zynga, illetve az egyori LucasArts hamvaiból feltámadt Lucasfilm Games fejleszti. Bár eddig nem sok minden derült ki magáról a programról, a kedvcsinálóból viszont össze lehetett mazsolázni azért ezt-azt. Például, hogy csapatainkat az űropera ikonikus szereplőiből állíthatjuk majd össze, így lehetnek benne rohamosztagosok, vukik, fejvadászok vagy éppenséggel lázadók. Ha pedig sikeresen összekovácsolódtak, akkor mehetünk is a mozifilmek -és sorozatok ismert helyszíneit megidéző arénák valamelyikébe, hogy más játékosokkal mérjük össze erőinket.

Bernard Kim, a Zynga kiadói elnöke a készülő program kapcsán azt nyilatkozta: az, hogy a Star Wars: Hunters Nintendo Switchre is érkezik egy nagyon izgalmas és hatalmas mérföldkövet jelent a cég számára, ugyanis korábban még csak a mobilos érában tevékenykedtek, és különösképpen izgatottak a Switch-játékosok várható reakciói miatt. Felszólalt továbbá Douglas Reilly, Lucasfilm Games alelnöke is, aki arról beszélt, hogy a Star Wars: Hunters rengeteg inspirációt merített a klasszikus űropera történeteiből, a játékmenet viszont garantáltan más lesz, mint minden más korábbi Star Wars játék.

A Star Wars: Hunters egyelőre nem kapott pontos megjelenési dátumot, de a tervek szerint még idén megérkezik. És ami a legjobb az egészben, hogy teljesen ingyenes lesz, valamint az online játékhoz nem lesz szükség Nintendo Switch Online előfizetésre sem. Nem ez lesz egyébként az egyetlen újdonság a piacon, hiszen nemrégiben a Ubisoft is bejelentette, hogy új, nyílt világú Star Wars játékot fejleszt, méghozzá a Massive Entertainment műhelyében.


Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak