Connect with us

Teszt

Resident Evil Village Teszt – Mutasd, ki itt a falu bikája

Végre megérkezett a Resident Evil 7 várva várt folytatása, a Village, amelyet természetesen mi is jobban szemügyre vettünk, és nem voltunk restek a lehető legspoilermentesebben kritikába foglalni élményeinket, miközben indokolatlan mennyiségben bűn rossz falus poénokat (nem azokat) durrogtattunk időnként.

Publikálva:

A Capcom le sem tagadhatta volna, hogy az 1996-ban útjára indított Resident Evilhöz a Fréderick Raynal által megálmodott Alone in the Darkból és a nintendós Sweet Homeból merítette ötleteit, amelyeket mellesleg George A. Romero (Az élőhalottak éjszakája, Halálos árnyék) zombifilmjeinek hangulatával is összeházasított. Csakhogy az idő múlásával, na meg a sorra érkezett folytatásokkal az IP egyre inkább levedlette magáról az addig megszokott formát, a 2005-ös Resident Evil 4-gyel pedig alapjaiban reformálódott meg a széria. A rögzített kameraállásos, túlélő-kalandjátékos formátumot a TPS-nézet vette át; a történet elbeszélési módját egyfajta filmszerűség kezdte jellemezni, játékmenet tekintetében pedig a kaland -és túlélőelemek ugyan továbbra is megmaradtak, ezek aránya azonban jelentősen máshogy látszott megoszlani, ami egy teljesen újszerű összhatást eredményezett.

Ez a formula azóta sem hagyta el a Resident Evilöket, a ma is tovább íródó fősodor esetében viszont két további hozzávalót is felcseréltek a 2017-es etapra. Az egyik a nézőpont, ami egyes szám harmadik személyből egyes szám elsőbe váltott, a másik pedig a realistább megközelítés, aminek halovány nyomát sem lehetett felfedezni a korábbi részeknél. És mivel ezen változások megint képesek voltak alaposan felpezsdíteni a mutánsszörnyes franchise vérkeringését; valamint a történet is egyfajta soft-rebootos köntöst kapott a vadiúj főszereplők, Ethan és Mia Winters személye által, nem is kérdés, hogy a műfaj és a széria szerelmesei odáig voltak-e a számozottan hetedik Resident Evilért. Nem véletlen hát, hogy a május 7-én debütált Village az előző rész folytatásaként érkezett; annyi csavarral, hogy míg az előző felvonás a Tobe Hooper-féle A texasi láncfűrészes mészárlásra hajazott, a Village már az olyan klasszikus zsánerbéli alkotások szellemét hivatott megidézni, mint Horace Walpole Az otrantói kastélya, Bram Stoker és Ford Coppola Báthori Erzsébet rémhistóriáival átszőtt Drakula-egyvelege vagy éppenséggel a Carlo Collodi nevéhez fűződő első Gyerekjáték-sztori. Ráadásul mindezt a kultikus Resident Evil 4 helyszínéül szolgáló spanyol falu külcsínében materizálva. És hogy ez a koncepció-egyveleg képes volt-e megismételni a négy évvel ezelőtti borzongás-bravúrt? Elmondjuk…

Gonosz Rezső Gonosz Falujában…

A Resident Evil: Village története három évvel a Louisianában történtek után veszi fel a fonalat, amikor is Mia és Ethan – a múlt keserű emlékére fátylat vonva – Európában kezdtek új életet; nem mellesleg időközben megszületett kislányuk, Rose is. Életük teljesen idillinek tűnik, egészen a Village elejéig, amikor váratlanul több korábbi Resident Evil-játék főhőse, azóta az új Umbrella Corporation színeiben tevékenykedő Chris Redfield és csapata fel nem tűnik a porondon, hogy golyózáporral köszönjenek be a Winters családhoz. A szívélyes üdvözlés közepette Chris brutális módon kivégzi Miat, Roset elragadja, Ethant pedig kiütik.


Ezt követve hősünk már egy balesetezett páncélozott furgon mellett, hóban és rémálmokban füröszve ébred a semmiben. Mia halott, Redfield magával hurcolta Roset; Ethan hát mire másra sem fókuszálva, mint hogy megmentse kislányát, habozás nélkül beleveti magát az ismeretlenbe. Az egyetlen járható úton elindulva gyorsan egy romániai kis faluban találja magát, ahol szinte azonnal nyilvánvalóvá válik, bizony megint a múlt látszik megismételni magát. Csak ezúttal nem a szeretett nő bomlott elméjű családja, hanem egy úgynevezett Miranda anya, négy lordja és az őket hűen szolgáló rémségek révén, akiket minden környékbéli a falak mögé zárkózva retteg.


A rejtélyes Mirada anyához – akinek valamilyen köze van ráadásul Rose elrablásához – a négy lordon át vezeti el az út Ethant (meg persze minket), haciendáikat azonban a térkép négy teljesen más játékmenetet felvonultató területén találni.

Az előzetesekből már jól ismert Lady Dimitrescu és három leánya például egy gótikus várkastély falai közt, jómódú vámpírhölgyek módjára tengetik mindennapjaikat. Hozzájuk betérve a klasszikus Resident Evilök tárgygyűjtögetős, ajtónyitogatós mechanikái elevenednek meg, miközben alkalmanként egynéhány élőhalott kultistát is puskavégre kell kapni. A Nemezis-szerű vérszívók azonban egyetlen perc nyugtot sem hagynak, folyton ott érezni leheletüket mindenütt. Ezzel ellentétben a bábmester Donna Benevientoval, valamint a Halott menyasszonynak öltöztetett Chucky babájával, Angievel isolationös bujdoklás közepette kell megvívni csatánkat, miközben agyafúrt fejtörők gördülnek utunkba egész Beneviento-házszerte. A harmadik lordot, Salvatore Moreaut a faluszéli víztározónál lelni, akivel stégek rengetegén, és a habok közé roskadt építményeken, hol haloványan, hol pedig intenzíven lüktető ritmusra közlekedve kell pontot tenni a találka végére; miközben egy óriási vízi monstrummal is harcsabajszot akasztunk. A negyedik delikvens a Van Helsinget idéző mérnök mutánszseni, Karl Heisenberg, akit a Heisenberg gyárban találni mindenféle mechanikus lények és szerkezetek ölelésében. Mellékesen pedig a farkasemberszerű lycanök is az ő szolgálatában állnak, akikbe a helyszíneket átkötő falucskában falkába verődve botolhatunk bele.

Mindennek központjaként az említett falu szolgál, ahol nemcsak vérünkre szomjazókkal, de ritkán furcsa alakokkal is összetalálkozhatunk. De miáltal a halál velünk, Ethannel jár kéz a kézben, a megköttetett szövetségek sosem sikerednek túl hosszú életűre. Egyedül az utunkat gyakorta szegélyező, boszorkányküllemű öregasszony marad velünk, aki rendszerint rébuszokban beszélni el nekünk a falu misztikumait.


Magáról a történetről ennél több konkrétumot nem árulnánk el; aki vevő a Resident Evilökre vagy a vámpíros-farkasemberes mondavilágra, annak kutya kötelessége saját bőrén is megtapasztalni a Village nyújtotta élményt. Felkészülni azonban nem árt, hogy itt bizony semmi sem az, aminek elsőre látszik, a végjáték felé közeledve a csattanók helyét pedig egyre inkább arcunkon kezdjük el érezni…

A falu, ahol még M. Night Shyamalan is simán forgatna még egy A falut

Ami pedig a játékmenetet illeti: a Resident Evil: Village alapjáraton nem túl sokat változott az előző részhez képest, nagyjából annyi újdonság említhető, hogy Ethan immáron nemcsak blokkolni tudja a támadásokat a kezét maga elé tartva, de reagálni is képes, legyen az egy felé irányzott csapás vagy nyílvessző. A harc ugyanakkor sokkal dinamikusabbá, áramvonalasabbá vált, mibe elég gyakran kényszerülünk belebonyolódni, a Village ugyanis jóval akcióorientáltabb a hetedik résznél. Elsuhanni kevésbé van lehetőségünk a ránk leselkedő veszélyek mellett, átcsapni viszont ennek ellenére sem csap át Resi 6-szerű, Chuck Norris pörgőrúgásokat és végtelen golyómennyiséget eldurrantó játékmenetbe. Bár tény, hogy a lőszerrel nem feltétlenül kell spórolni – ha éppen kifogyóban lennének készleteink, a nyakunkba szakad egy kazalnyi kraftanyag vagy egy egész hadseregre való lőszerbe botlunk –, sok múlik azonban célzókészségeinken és reflexeinken; egyes találkozók ugyanis képesek alaposan megizzasztani Ethant.

De nem csupán céllövő készségeink lehetnek perdöntőek: kapunk két különálló fejlődési rendszert is, amelyeket a helyi boltosnál, az igencsak nagyra nőtt Dukenál van lehetőségünk aknázgatni. Az egyik a már Resi-játékokban nem teljesen új keletű fegyverfejlesztés, amelyet némi leiért cserébe tudunk megejteni, legyen szó a lövedék erősítésétől, kapacitásnövelésről vagy a visszarúgás erejéről. Ezen felül román tallérjaink zömére is nála tehetünk szert a nagyobb ellenfelektől elzsákmányolt relikviák és kristálymaradványok eladásával. A procedúra azonban nem olyan egyszerű, mint elsőre hallatszik. A rendelkezésre álló arzenál ugyanis jóval terebélyesebb és változatosabb, mint amit a korábbi Resident Evilökben megszokhattunk.


A másik ilyennemű lehetőség magát Ethant érinti, akinek különféle ételeket elfogyasztva húzhatjuk feljebb statisztikáit, mint például a futási sebessége vagy a szívóssága. Ehhez mindössze annyi a teendő, hogy állatokra vadászunk faluszerte, húsukat pedig zsebrevágjuk, hogy Dukehoz vissza-visszatérve elkészítse nekünk az ínycsiklandó szíverősítőket. Továbbá nála vásárolhatunk lőszert vagy fertőtlenítőszert, inventory-bővítést és tervrajzokat a kraftolnivalókhoz – merthogy ezek birtokában akár mi magunk is elsajátíthatjuk a barkácsolás fortélyait.

Ha pedig a végére értünk a nagyjából 8-10, legfeljebb 12 órát kóstoló kalandnak, ugyancsak pocakos barátunknál válthatjuk ki a már ismeretes The Mercenaries extra játékmódot, aminek keretében időre kell teljesítenünk bizonyos területrészeket, miközben özönlenek ránk a táposabbnál táposabb ellenfelek, teljesítményünkért cserébe pedig CP-pontok ütik a markunkat. Némileg rossz hír, hogy nem került a játékba semmiféle ranglétra, ahol összemérhetnénk valakikkel e-hajunkat, cserébe pontjainkból koncepciós rajzokat, vadabbnál vadabb fegyvereket, illetve egyfajta csalásként is említhető végtelen lőszert vásárolhatunk bizonyos fegyverekhez. Erre azoknak lehet leginkább szüksége, akik célul tűzik a New Game+-t az extrém kihívást nyújtó Village of Shadows fokozaton, ahol csupa maratoni életcsíkkal rendelkező ellennel találkozhatunk, mik ráadásul bicepszükre is felszedtek néhány plusz sebzésrevalót a standard vagy hardcore fokozathoz képest.


És ha mindez még nem lenne elég, a jövőben egy Re: Verse névre keresztelt többjátékos móddal is bővülni fog a felhozatal, ami az eredeti tervek szerint a Village-dzsel debütált volna, de miután a bétatesztek alapján senki nem volt elragadtatva, a Capcom úgy döntött, kicsit újragondolja és átdolgozza a mókát, mielőtt szélesebb közönség számára is elérhetővé tenné. A Re: Verse konkrét megjelenési dátumot egyelőre nem kapott, de elhintették, hogy az érkezésére valamikor a nyár folyamán lehet számítani.

A Polgár Jenő úrho’

A Resident Evil Village ugyan papíron impozánsan hat, gyakorlatban azonban akad néhány korrodálódott fogaskerék is a gépezetben. Az egyik és talán kevésbé szembetűnő ilyen, hogy bár a hangulat kellően változatos és magávalragadó, a tálalás és a témaválasztás pedig egyenest pazar, az alapul szolgáló revü azonban sokkalta igényesebb megmunkálásért kiált a végeredménynél. A manapság egyre szaporodó, se füle, se farka ijesztgetős sztoriknak köszönhetően már kevesen tudják, de a feszültség mellett szerves része a horrornak a romantikai szenvedély is – pláne, ha egy gótikus darabról van szó –, ami által az atmoszférának jumpscarek és egyéb hatásvadász komponensek nélkül is vérfagyasztónak kellene lennie. És a Villagehez a fejlesztők próbálkoztak ugyan, a kivitelezés viszont foghíjasra sikeredett, csupán apróbb nyomait vélhetjük felfedezni a műfaj ezen sajátosságainak.


A másik, ami jóval kirívóbb ennél, az egyes szálak kidolgozatlansága. Míg a nyakigláb Dimitrescu és Heisenberg karaktere például egy-egy szekvenciális mellékbosshoz képest aprólékosan megalkotott, a bábmester Beneviento és a víziember Moreau már csak ilyen nesze neked módon, lélek nélküli figura képét festik.

Ezek ugyan korántsem akkora egetrengető problémák, mint amiket például a tavaly befutott Cyberpunk 2077 esetében tapasztalhattunk, ám öt esztendőnyi fejlesztési idő is hosszúnak számít manapság, ennek tudatában pedig igencsak tökélyre csiszolhatták volna a Village ezen aspektusát.

És ha már szóba került a Cyberpunk 2077 legendás technikai oldala; a Resident Evil 8 esetében egy elpisszegett panaszunk sem lehet ezen a téren. Mi PlayStation 5-ön és egy ASUS TUF gaming konfiguráción vettük górcső alá: az előbbin páratlan formában öltött alakot a kaland, ami még – amolyan – félsugárkövetés mellett is képes volt tartani az átlag 60 képkocka per másodpercenkénti sebességet. Utóbbin, ha némi látvány-kompromisszummal is, de high-medium beállítások mellett 80-105 fps-t csikart ki magából a Village, ami hatalmas szó egy ropogós címnél. És ugyan szemmel látható volt a különbség a PS5-ös és a PC-s verzió között, egyik-másik verziót sem nevezhetjük csúnyácskának / optimalizálatlannak.


Ugyanakkor nemcsak kompatibilitás, de audiovizuális téren is kiváló munkát végzett a Capcom, legyen szó a léptek zajáról, a szél fúvásáról vagy éppenséggel a lycanök távoli vonyításáról. Továbbá ugyanennyire megsüvegelendő a szinkronmunka és a zenei aláfestések minősége is, amelyek szintén sokat dobnak az élményen. Nem mellesleg pedig bugokkal sem igazán találkozni, ami ugyancsak fehér holló számban megy manapság; az egyetlen, ami kicsit kesernyésebb ízt ad a játékmenetnek, az az egyes szkriptek szembetűnősége. Például elég parodisztikusnak hat, amikor a sarkunkban loholó Dimitrescu szem elől veszít minket, ha berohanunk a bolt ajtaján, és keresni kezd. De ugyanezen lapon említhető még, hogy a játék több pontján is infinite spawnolni kezdenek a lycanök a háttérben, akikkel a végtelenségig is hadakozhatunk, a végén úgyis csak a menekülés marad az egyetlen opció a továbbhaladásra.

Faluvég(szó)

A Village ugyan összességében kevésbé lett Resident Evil, mint amilyen a hetedik rész volt, valamint gótikus horror-oldala sem éppen hibátlan (dark fantasyszerű inkább), ennek ellenére határozottan kijelenthető, hogy méltó folytatása a szóban forgó előzménynek. Minden megvan benne, ami miatt szerethető lehet, főleg ha zsánerbéli, esetleg erdélyi mondarajongó az ember, játékmenetével, történetével és fordulataival ugyanis garantáltan kezekhez szegezi a kontrollert.


Ha tetszett a cikk, további tartalomért kövess minket a Facebookon!

Kövess minket Facebookon

---

GameArs © 2024 Minden jog fenntartva. A weboldalon fellelhető tartalom felhasználása, utánközlése kizárólag engedéllyel lehetséges. Elérhetőség: gamears@gamears.hu