Kapcsolat

Film

The Mandalorian-film érkezhet

Jon Favreau szívesen tető alá hozná.

blank

blank

Tavaly ősszel debütált az első élőszereplős Star Wars tévésorozat, a The Mandalorian, ami bár nem pont olyan lett, mint amire számítottunk, mégsem osztotta meg annyira a nagyközönséget, mint az új trilógia vagy az Egy Star Wars történetek. Sőt olyan meglepetésekkel is tudott kecsegtetni, melyektől még a legelfogulatlanabb Star Wars rajongóknak is felcsillant a szeme, az október 30-án érkező folytatás pedig még több ilyet ígér. Ugyanakkor már azt is biztosan tudjuk, hogy a 2. évaddal koránt sem ér véget Mando és Baby Yoda / a Gyermek közös kalandja, mivelhogy a 3. évad is előkészületi stádiumban van, a forgatásokat pedig még idén szeretnék megkezdeni. Továbbá a produkció showrunnere, Jon Favreau (Vasember, Az oroszlánkirály) már azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy később egy mozifilm is érkezik.

A The Mandalorian megalkotója a Variety-nek beszélt az öltetről, amely megvalósításának két nagyon fontos tényezője van. Az egyik, hogy tudják-e a sztorit olyan irányba terelni az elkövetkezendő egy-két évad során, hogy aztán a széria által felvonultatott karakterek a nagyvászonra is ellátogassanak. A másik pedig a decemberben érkező WandaVision sikere vagy bukása. Favreau szerint ugyanis ma már elmosódnak a határok az egész estés, illetve az epizódikus produkciók között, amennyiben pedig a nagyvászonról a kisképernyőre költöző karakterek ugyanannyira képesek helytállni mindkét platformon, ez fordítva is kivitelezhető.

A lap a csendes főhőst alakító Pedro Pascal-t (Trónok harca, Wonder Woman 1984) is megkérdezte a koncepció kapcsán, aki szerint szintén jó ötlet lenne egy The Mandalorian mozi, de mindenképpen csak a megfelelő pillanatban, amikor a történet a sorozat-formátum helyett már egy “egyberészes” etapot igényel.


Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak