Kapcsolat

Gaming

Új formátumot kap a Final Fantasy IX

Monitorokról a kisképernyőre.

blank

blank

Nem ma volt ugyan, de sok megszállott videojátékos gondol vissza szívesen a 2000-es esztendőre, nem csupán azért, mert egy új évezred hajnala köszöntött rájuk, hanem mert a Square Enix ekkor adta ki 1987-ben indult sorozata, a Final Fantasy legújabb, szám szerint kilencedik epizódját. A játék az akkor épp “forgalomban lévő” PlayStation 1 konzolra jelent meg, de 21 évvel később már PC-n, Xbox One-on, PlayStation 4-en, Nintendo Switchen, vagy akár mobiltelefonokon is nyüstölhető. Nem csoda, hogy a népszerűsége az egekbe szökött, ami miatt a japán stúdiónál úgy döntöttek, új formátumot kap a Final Fantasy IX, méghozzá egy animációs sorozat formájában.

A Kidscreen szúrta ki, hogy a Square Enix megállapodást kötött a francia (közelebbről párizsi) székhelyű Cyber Group Studiosszal, akik nagyrészt gyerekeknek szánt animációs sorozatok gyártására specializálódtak. Ebből is látszik, hogy az új formátum elsősorban a 8-13 éves korosztályt hivatott majd megszólítani, egyéb konkrétumokról viszont egyelőre nem tudni, csupán annyi bizonyos, hogy a Cyber Group elkezdte ajánlgatni a showt a különböző csatornáknak, de ha minden jól megy, idén év végén, de jövő év elején mindenképpen szeretnének nekifogni a produkció gyártásának. Ezzel kapcsolatban Pierre Sissman, a Cyber Group vezérigazgatója elmondta, hogy az animációs sorozatok azok is szeretni fogják, akik ismerik a Final Fantasy IX világát, míg akik számára az IP semmit sem mond, szintén elmerülhetnek majd egy olyan univerzumban, amelyet imádni fognak.

Ez így első olvasatra elég jól hangzik, a játék történetét ismerve pedig tényleg bizakodhatunk az új formátum sikerében: a Final Fantasy IX sztorija ugyanis egy tipikus műfaji mese, miszerint egy Zidane Tribal nevű tolvaj és Tantalus nevű bandája Cid megbízásából elrabolja Garnet hercegnőt, Alexandria örökösét. Később kiderül, hogy ez a hercegnőnek egyáltalán nem volt ellenére, mivel amúgy is a szökést tervezte a királynő, Brahne elől. Szövetségre lép hát Zidane-nal, hogy együtt szálljanak szembe Alexandria könyörtelen uralkodójával.

A Final Fantasy IX eredetileg 2000-ben jelent meg PlayStation 1-re.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon, valamint ha érdemesned látod, támogasd munkánkat Patreonon, hogy fejlődni tudjunk!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak