Kapcsolat

Gaming

Újabb bizonyíték támaszthatja alá, hogy megkapjuk a felújított GTA-trilógiát

Ennyi spekuláció után már tényleg csak a hivatalos bejelentés hiányzik.

blank

blank

Az idők során a filmhez hasonlóan a videojátékipar is kitermelte magából az olyan ikonikus darabokat, melyeket azok is ismernek, akiknek amúgy nem pálya a kontroller és/vagy a billentyűzet nyomkodása. Ezen a listán szerepel a Rockstar Games által 1997-ben útjára indított Grand Theft Auto (avagy röviden GTA)-franchise is, amely az azóta eltelt 24 év alatt szépen gyarapodott (igaz, a 2013-as GTA V óta nem érkezett új epizód, csupán híresztelések). Augusztusban pedig a Kotaku írta meg, hogy a stúdió úgy döntött, ő is beszáll a mostanában eléggé felkapott remaster-lázba, és készít egy felújított trilógiát a sorozat korábbi részeiből. Nos, erről hivatalos bejelentés még nem történt, de egyre több jel utal arra, hogy tényleg így van: a múlt héten számoltunk be róla, hogy a dél-koreai korhatár-besorolást végző bizottság hivatalos weboldalán felbukkant a csomag címe, mely Grand Theft Auto: The Trilogy – The Definitive Edition lesz. De ha mindez nem lenne elég, most újabb bizonyíték került elő, ami alátámaszthatja, hogy tényleg megkapjuk a felújított trilógiát.

Az értesülés az amerikai IGN-től származik, akik arról írnak, hogy egy felhasználó alaposabban szemügyre vette a rocksztárok PC-s felületéhez érkezett frissítést, ahol is felfedezett a GTA IIIGTA: Vice CityGTA: San Andreas-triumvirátusra utaló fájlokat. Ugye ezek az epizódok a legesélyesebbek arra, hogy bekerüljenek a felújított trilógia darabjai közé, így mindenképpen izgalomra adhat okot a felbukkanásuk. Ugyanakkor az is igaz, hogy ha mindezek hatására a Rockstar Games tényleg be is jelenti hivatalosan a pakkot, akkor se nagyon számítsunk idei megjelenésre, hiszen az utóbbi időben gyakran előkerülő, (és általában megbízható infókat szállító Tom Henderson szerint ugyanis ez csak valamikor 2022 folyamán fog bekövetkezni.

Amiként a GTA V nextgen-verziója is ekkor (egész pontosan márciusban) kerül piacra, de azért van némi fény az alagút végén: október 22-én lesz a GTA III huszadik születésnapja, aminek alkalmából a rocksztárok készülnek némi meglepetéssel a rajongóknak, ahol talán a remasterelt trilógiáról is lehull az a bizonyos lepel.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon, valamint ha érdemesned látod, támogasd munkánkat Patreonon, hogy fejlődni tudjunk!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak