Kapcsolat

Sorozat

Újabb népszerű rajzfilm(sorozat) ölt élőszereplős alakot, ezúttal a Netflix jóvoltából

Ez ám a meglepetés!

blank

blank

Volt idő, amikor a rajzfilmek ugyanolyan tabutémának számítottak filmes körökben, mint a videójátékok, már ami az élőszereplős megfilmesítést illeti. Ez a fal azonban ledőlt azóta, és ahogy a játékok, úgy a rajz -és animációs produktumok sem számítanak már ördögtől valónak, elég csak a megannyi Disney-féle adaptációra gondolni (Az oroszlánkirály, A dzsungel könyve stb…). Nem a Mickey egeres cég azonban az egyetlen, akik előszeretettel gyúrják filmmé korábbi produktumaikat. Érkezik többek közt az élőszereplős Tom és Jerry, sorozat készül a Pindúr pandúrokból, no meg mint most kiderült, a kaliforniai médiaszolgáltató és produkciós cég, a Netflix is hasonlóra kötelezte el magát: tévésorozatot gyártanak az Iginio Straffi tollából származó, elsőként képregényként befutott, majd rajzfilm-szériás formában a 2000-es évek elejének egyik meghatározó darabjává váló Winx Clubból.

Az öt mágikus erővel bíró (tündér)leányzó kalandjait bemutató Winx Club összesen 8 évadot élt meg, előbb 2004 és 2009 között futott (Magyarországra 2006-ban érkezett meg), majd két év kihagyás után tyúklépésben folytatódott tovább, egészen 2019-ig. Nálunk több csatorna, köztük az RTL Klub, a Cartoon Network, a Jetix/Disney Channel, illetve a Nickelodeon sugározta, ami által a tündérek rengeteg kislány és kisfiú kedvencévé váltak. De mint kiderült, a műsör hamarosan visszatér, egyenest a Netflix kínálatába, méghozzá Végzet: A Winx Saga címmel.

Az elképzelés egyébként nem új keletű, hiszen Straffi már jó ideje tervezgeti, hogy elkészíti a hús-vér karakterekkel operáló feldolgozást, ám úgy tűnik, csak most jött el az ő ideje, és sikerült találnia olyan befektetőt, aki lát fantáziát a dologban. A Végzet: A Winx Saga cselekménye a jól ismert csapat körül forog, akik a Másvilágbéli Alfea nevű varázslatos bentlakásos iskolában folytatják tanulmányaikat. A streamelős óriás coming-of-age sztorijában lesz varázslat, romantika, na és persze ármány is, a baráti társaság tagjainak pedig meg kell tanulniuk irányítani képességeiket, hogy elejét vegyék a bonyodalmaknak. A főszereplő Bloom, az emberek között nevelkedő tündér lesz, akit a(z épp a mai napon műsorra kerülő) Sabrina hátborzongató kalandjaiból ismerős Abigail Cowen alakít. Mellette látható lesz a fénylő Nap tündére, Stella (Hanna van der Westhuysen), a hangok tündére, Musa (Elisha Applebaum), a víz, Aisha (Precious Mustapha), illetve a természet szárnyas úrnője, Terra (Eliot Salt) is.

A hatrészesre tervezett Végzet: A Winx Saga producerei között természetes megtalálhatjuk Straffit is, de hathatós közreműködői kreditekkel rendelkezik a Vámpírnaplók producere, Brian Young is. A premier 2021. január 22-én lesz, az egyenként egyórás epizódok pedig szokás szerint egyszerre kerülnek fel a Netflixre.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak