Kapcsolat

Gaming

Újra játszható lesz a tavaly elkaszált, mobilokra készült Castlevania-játék

Mindenkinek jár egy második esély.

blank

blank

Még szűk két éve, 2019 szeptemberében jelentette meg a Konami a Castlevania: Grimoire of Souls című, mobilokra készült játékát, ám a fejlesztők úgy gondolták, valamivel piszkosul melléfogtak. A Netflix 2017-ben indult fantasy-rajzfilmsorozata alapján készült program ugyanis eleve csak Kanadában volt elérhető, ám ott sem sokáig, hiszen szinte napra pontosan egy év után a stúdió visszahívta a csatasorból. Hogy pontosan miért tette ezt, nem tudni, a napokban mindenesetre kiderült, hogy van visszaút a halálból, az Apple Arcade jóvoltából ugyanis újra játszható lesz a tavaly sanyarú véget ért program.

A hírről maga az érintett számolt be Twitter-csatornáján, és már azt is lehet tudni, hogy a Castlevania: Grimoire of Souls iOS, tvOS, és Mac rendszerekre lesz elérhető. Konkrét dátummal viszont sem az Apple Arcade, sem a Konami nem szolgált, utóbbi mindössze a “coming soon” (hamarosan) feliratot tette közzé a játék weboldalán.

A Castlevania: Grimoire of Souls-ban olyan, a sorozatból ismerős karakterek bukkannak fel, mint Alucard, Simon Belmont, Charlotte Aulin, Shanoa, vagy Maria Renard. A főszereplő természetesen Alucard, akivel oldalnézetben haladva kaszabolhatjuk le ellenfeleinket, miközben begyűjthetjük azt a rengeteg felszerelést és kozmetikai cuccot, amelyek az összesen 60 darab pályán várnak ránk. De van lehetőségünk napi-vagy heti küldetésre is menni, valamint elsajátíthatunk olyan harci technikákat, amelyek nagy hasznunkra válhatnak a főellenségekkel folytatott küzdelmek során.

Mindezeken felül a játék tartalmaz PvP multiplayer, illetve co-op módot is, aminek a formátumát RPG-szerűre mintázták. És akkor még nem is beszéltünk a mikrotranzakciókról, amelyeket viszont sajnálatosan tavaly szeptemberben megszüntettek, kérdés, hogy az újraindítás után elérhetőek lesznek-e. Na meg persze az is válaszra vár, hogy úgy en bloc a régi játékot kapjuk vissza, vagy egy teljes ráncfelvarráson átesett programot szerezhetünk be a telefonunkra. A Konami üzenetével élve hamarosan (vélhetően) megtudjuk.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon, valamint ha érdemesned látod, támogasd munkánkat Patreonon, hogy fejlődni tudjunk!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak