Kapcsolat

Film

Mark Hamill egy nem mindennapi vígjátékban vállalt szerepet…

…melyben egy stand-up komikus apjaként kell bűnhődnie fia régi tettéért.

blank

blank

A filmtörténelem során sok színész és színésznő volt, akit élete végéig egy szereppel azonosított a közönség, hiába próbálta meg levetkőzni azt. Az ő táborukat gyarapítja kétségkívül Mark Hamill is, akiről mindenkinek a klasszikus Star Wars trilógia Luke Skywalkere jut eszébe (akit később a Disney-féle filmekben és a The Mandalorian második évadában is eljátszott). A színész több műfajban is kipróbálta magát a beskatulyázás elkerülése érdekében, gyakran adja hangját gonoszoknak rajzfilmekben (Joker, Vészmanó, Chucky az új Gyerekjátékban, és még sorolhatnánk), a 2001-ben bemutatott Jay és Néma Bob visszavág című vígjátékban pedig előszeretettel parodizálta ki a messzi-messzi galaxis hősét. Hamill tehát mindent megtesz a siker érdekében, és többek közt ezt erősíti azt is, hogy újra egy kissé eszementnek tűnő filmben szerepel majd, méghozzá a stand-up komikus Burt Kreischer egyik történetét feldolgozó The Machine címűben.

A The Hollywood Reporter beszámolója szerint Hamill Kreischer apját fogja játszani az egyébként 2019 óta fejlesztés alatt lévő produkcióban, amelynek rendezője Peter Atencio (Keanu, Twilight Zone, Jean-Claude Van Johnson), gyártója pedig a Godzilla és King Kong-filmeket is tető alá hozó Legendary Pictures. Maga a sztori Kreischer egy 2016-ban elmondott vicces történetén alapszik, amely közösségi médiás megjelenése óta vírusként terjed az interneten, a YouTube-on már 37 millióan látták. Eszerint a Floridai Állami Egyetemen oroszt hallgató hetedéves Kreischer kapcsolata az orosz maffia tagjaival, valamint italszeretete (innen a The Machine becenév is) oda vezetnek, hogy egy oroszországi iskolai kirándulás során társaival kirabolnak egy vonatot. A The Machine itt veszi fel 20 év után újra a fonalat, mikor Kreischer és az édesapját alakító Hamill a fosztogatásban érintett emberek fogságába kerül.

A lap szerint a vígjátékban a Másnaposok és az Éjszakai rohanás című filmek ismertetőjegyei lesznek a leginkább fellelhetőek, maga a forgatás pedig Szerbiában lesz, Kreischer pedig a főszereplő mellett producerként is közreműködik a filmben, méghozzá a menedzserével, Judi Marmellel karöltve. Kíváncsian várjuk a végeredményt, különös tekintettel arra, hogy Kreischer nem sokat szerepelt eddig színészként, és a The Machine lesz az eddigi legnagyobb és legambíciózusabb projektje. Hamill viszont ki sem látszik a munkából, hiszen jelenleg a hangját kölcsönzi Artnak az Amazonon látható Invincible-ben, valamint leszerződött a Netflix előkészületi fázisban lévő animációs He-Man projektjéhez, a Masters of the Universe: Revelation-höz, amelyben Skeletort fogja megszólaltatni.

Hogy végül a The Machineból mi fog kisülni, az egyelőre jó kérdés, mi mindenesetre várjuk a premiert, ami még csak nagyjából sem ismert.


Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Kattints a kommenteléshez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Felkapottak