Ne hagyd ki
Benedetta: mozis megjelenési dátumot kapott Paul Verhoeven leszbikus apácákról szóló filmje
Egyelőre nincs nagy visszhangja, kérdés viszont, hogy ez a jövőben is így fog-e maradni?
A filmvilág kevés olyan rendezőt tart számon, akinek szinte minden munkáját valamiféle visszhang övezte. Ebbe a klubba tartozik a holland származású Paul Verhoeven (Spetters, A negyedik férfi, Robotzsaru) is, akinek mind hazájában, mind az Egyesült Államokban készült filmjei képesek voltak felháborodást kiváltani, hol túlzott erőszakosságuk, hol pedig témájuk okán. És nagyon úgy tűnik, ez a tendencia Verhoeven soron következő filmével, a francia-holland kooprodukcióban készült Benedettával is folytatódik majd, ugyanis a film igencsak kényes témákat feszeget: a szexualitás és a vallás fúzióját, a története ugyanis leszbikus apácákról szól. A május elején közszemlére tett előzetes után a filmet már az idei Cannes-i fesztiválon is láthatták a résztvevők, mozis premierről azonban ott még nem esett szó.
A Deadline beszámolója szerint ez azonban mára megváltozott, a Benedetta észak-amerikai forgalmazója, az IFC Films ugyanis december 3-ra tűzte ki a mozis premiert, első körben a New York-i IFC Centerben és a Los Angelesben található The Royalban, illetve a The Alamo Drafthouse-ban (a film egyébként a premierrel párhuzamban lesz elérhető VOD-on is). Európai bemutatóról egyelőre nem tudni, csak annyi biztos, hogy később az Egyesült Királyságban is vetítővásznakra kerül majd, amint a MUBI-nak sikerül megkaparintania az ottani terjesztési jogot.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!